Ki ne emlékezne a Tenkes kapitányának arra az epizódjára, melyben a labancok rá akarják tenni a kezüket a Siklós melletti Büdöstapolca értékes gyógyiszapjára és gyógyvizére, majd a Tenkes kapitánya jól rászedi az ezredest, miközben orvosnak öltözve (vagy inkább vetkőzve) sárral keni be. A gyógyiszapos kezelés nem csak a Tenkes kapitányának az idejében volt elterjedt gyógymód, de évezredekkel korábban is, és manapság is sokan élnek vele. Mi a hatásmechanizmusa az iszapkezelésnek, milyen eredményeket várhatunk a gyógyító iszaptól?
Hazánkban Alsópáhokon, Hajdúszoboszlón, Hévízen, Makón és Tiszasülyön található természetes gyógyiszap. Magas ásványanyag tartalma, egyéb kémiai és fizikai tulajdonsága miatt már az ókori egyiptomiak és mezopotámiaiak is alkalmazták gyógyászati célokra. A híresebb gyógyiszapokért akár ezer kilométerekre is elutaztak a gyógyulni vágyók, vagy magát az iszapot szállították messzi földre, és adták el magas áron. Az iszapkúra alkalmas bőrbetegségek gyógyítására, mivel nem szárítja ki túlságosan a bőrt, de eltávolítja a felszínéről a felesleges, elhalt hámréteget, ásványi anyagaival vitalizálja a bőrsejteket, csökkenti a bőr gyulladásos tüneteit. Ezért nem csak bőrgyógyászok, de kozmetikusok is használják az iszappakolás módszerét szépészeti kezelések alkalmával.
Az iszap ízületi problémák esetén is hatásosnak bizonyul, általában meleg, 42 Celsius fokos iszappal szokás a pakolást elvégezni, akár az egész testen, akár csak a beteg testrészek környékén. A meleg iszap hatására javul a vérkeringés, fokozódik az anyagcsere a beteg szövetekben, ezáltal beindul a méregtelenítés, az iszapban található ásványi anyagok és nyomelemek hatékonyabban felszívódnak.
A gyógymód hatásmechanizmusa hasonló a termálvizes fürdő hatásmechanizmusához, de van egy lényeges különbség: igaz, hogy az iszapnak a vízhez hasonlóan nagy a hőtartó képessége, de mivel rossz hővezető, ezért lassabban adja át a meleget az emberi testnek, ezért a szervezet és a bőr számára nem okoz akkora megterhelést az iszapkezelés, mint a termálvizes kezelés.
A meleg oldja az izmokban folyamatosan jelenlévő legapróbb görcsöket is, ezért az iszapkezelés stresszoldó hatású, az egész szervezetre jótékony, vérkeringést javító hatást fejt ki. Különösen erős ez a hatás, ha medencés iszapfürdőt vesz a páciens, de a különböző pakolások is hatékonyak.
A gyógyító iszapot akár otthon is kipróbálhatjuk. A tiszasülyi gyógyiszapot, amit kolopi iszap néven forgalmaznak - kis és nagy kiszerelésben meg is vásárolhatjuk a budapesti gyógyfürdők többségében (Széchenyi, Rudas és Lukács fürdők ivócsarnokaiban), és otthon, magunknak elkészíthetjük a pakolást akár gyógynövényes főzettel kiegészítve. A Tiszasüly közigazgatási körzetébe tartozó Kolop már több mint 100 éve elismert fürdőhely, az ott kitermelt iszapot 1968-ban minősítették gyógyiszappá, és mivel a budapesti neves gyógyfürdők kútjaihoz nem tartozik iszaplelőhely, ezért a kolopi iszapot használják iszapkezelésre ma is. A Gellértben már 1920 óta kolopi iszapban relaxálhatnak a gyógyulni vágyók.
Ellenjavalt a meleg iszapos kezelés - hasonlóan a termálfürdőzéshez - szívbetegségek, visszeres betegségek és heveny gyulladásos betegségek esetén.
Érdekesség, hogy a gyógyiszapok és -agyagok egy részét nem csak külsőleg, hanem belsőleg is alkalmazták. A geofágia (földevés) általános szokás bizonyos bennszülött törzsek körében, a megfelelő agyag lelőhelye a törzs értékes titka, de sok állat is így gyógyítja magát, vagy így szerzi be a hiányzó ásványi anyagokat. Az agyagban lévő kaolin megköti a belekben felhalmozódó méreganyagokat, a szerves agyagokban található baktériumok pedig kiegyensúlyozottá teszik a bélflórát.
Természetesen akár külsőleg, különösen pedig akkor, ha belsőleg szeretnénk kísérletezni iszapkúrával, mindenképpen kérjük ki szakember véleményét! 
Képek:
www.commons.wikimedia.org (Nurses giving women mud baths at Saki sanatorium in Evpatoria, Russia.





1565-ben, mikor Arszlán budai pasa elrendelte a mai Király fürdő építését, nem feltétlenül arra gondolt, hogy milyen jó lesz majd idős korában a gyógyvízben áztatni fáradt, vagy éppen reumás tagjait. Feltehető, hogy még a nyugdíjas kor előtt is ki szerette volna élvezni a fürdő áldásait, ahogy ez a török fürdőkultúrában szokás. A fürdő a felfrissülés, a tisztálkodás, a regenerálódás helye, nem csak akkor kell odamenni, ha az ember már beteg. A testi áldásokon túl a lélek és a szellem is töltekezik a víz közelében, oldódik a napi stressztől a megfáradt elme. Fontos filozófiai vagy közéleti kérdések megvitatására is lehetőség nyílik a párás, meleg gőzben, ahol nem kapkod, nem siet az ember, van ideje alaposan meghányni-vetni a lét végső kérdéseit, de a diszkrét félhomályban nem hangoskodik senki, mert nem kedvez a hely a szócséplésnek és a túl heves politizálásnak. Nem szükséges középkori példákat előcitálni ahhoz, hogy a fürdő társadalmi szerepét illusztráljuk, hiszen pl. a Lukács fürdőről maradt fenn az a városi legenda, mely szerint a rendszerváltás előtt, a budapesti szabadgondolkodó értelmiség itt cserélt nem csak eszmét, de konkrét híreket, információkat is, melyeket a hivatalos lapok nem közölhettek.







Mi a megoldás? Hogyan illene ezt csinálni? Az ajándékozás stressze részben abból fakad, hogy az utolsó pillanatra hagyjuk az vásárlást. Aki már nyáron karácsonyra vásárol a szeretteinek, ez megússza az utolsó pillanatos rohangálást. Persze elmarad a stressz akkor is, ha teljesen elhagyjuk az ajándékvásárlást - no nem úgy, mint Scrooge a Karácsonyi énekben, aki utálta az embereket, ezért utálta a karácsonyt is, hanem úgy érdemes elhagyni az ajándékvásárlást, hogy helyette rászokunk az ajándék készítésre. Ezzel rengeteg pénzt és rohangálást takarítunk meg, továbbá nem terjesztjük a bacilusainkat a plázákban, és nem is kapunk másoktól bacikat, ráadásul személyes ajándékot adhatunk a szeretteinknek és nem valami tucatterméket. Ehhez persze kell idő és kreativitás - meg egy egyezség, hogy oda vissza ez történik, és nem sértődik meg az unokaöcséd, hogy "csak" egy saját készítésű polcot vagy dobozt kap, bezzeg a nagyiéktól xbox-ot kapott…

Az utóbbi években már lehetett tudni, hogy a Király Gyógyfürdő felújítása esedékes, hiszen erre legutóbb az 50-es években került sor, miután a második világháborúban súlyosan megsérült. Azóta történt néhány kisebb felújítás, de nagyobb átalakítás nem. Még előtte 1825-ben építették át a fürdőt, amikor is a kornak megfelelő klasszicista jelleget öltött, de megmaradtak a török épületrészek a maguk jellegzetességeivel.
A fürdőt ma üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pályázatot írt ki a fürdő bővítésére és felújítására, melynek 2 millió forintos díját a 3H Építésziroda nyerte meg 2017-ben. Az első díjas munkánál különös összhang alakult ki az új és a többrétegű történeti épület között, feszes, tiszta hátteret ad az új épület a barokk, török, klasszicista épületegyüttesnek, összefogva mindhárom korszakot negyedikként. Tisztasága, logikussága műszaki tartalmában is visszatükröződik. A bíráló bizottság nem csak ezt a tervet értékelte, több más pályázó ötletei is meg fognak valósulni a munkálatok során, melyek 2019 második felében indulnak, és 2020-ig fognak tartani. Az építkezés megkezdése előtt régészeti feltárások zajlottak a nagy múltú fürdő területén. 








A magyar fürdőkultúra több száz éves múltra tekinthet vissza. És igaz, hogy volt idő, mikor más népek intézték nálunk a gazdag hőforrások hasznosítását (rómaiak, törökök), ennek ellenére mi magyarok is fontosnak tartottuk hideg és meleg vízforrásaink élvezetét. Hogy ez a hagyomány ne menjen feledésbe, és a jövő és a jelen nemzedékei ugyanannyira tudatosak legyenek a kincsről, melynek birtokában vagyunk, rendezik meg évről évre a Magyar Fürdőkultúra Napját.












Az épület szecessziós stílusú, ami önmagában is azt jelenti, hogy rengeteg dísz, indás, organikus minta jelenik meg a falakon és az ablakokon, ám ezen felül még jó néhány neves szobrászművész alkotása teszi még gazdagabbá a képet. Ezek a szobrok nem egyszerre kerültek a fürdő épületébe, még a hatvanas években is gazdagodott az épület műalkotásokkal.

Brigitte Bardot 1956-ban az "És Isten megteremté a nőt" c. film forgatásán. 



































