Fürdőmánia

Fürdőmánia

Mit illik és mit nem a szaunában?

Szauna illemtan - az 5 legfontosabb szabály

2017. december 15. - fürdőmánia

Egyre elterjedtebb a szaunázás divatja nálunk is, de azért még előfordulhat, hogy elbizonytalanodunk, mit is illik a szaunában csinálni, és mit nem, illetve mit kell tenni a meleg légfürdő előtt, hogy valóban profi szaunázónak mondhassuk magunkat. A helyzet azért kényes, mert a nyilvános szaunákban olykor nagyon közel kerülnek egymáshoz idegenek is. Hogyan viselkedjünk a szaunában, és hogyan ne, ha azt akarjuk, hogy mi is jól érezzük magunkat, és másokat se zavarjunk?

1) Nyugalom

A szauna nem csak a test felüdülésére szolgál, hanem a lélek megnyugvását is szolgálja, ezért a legfontosabb alapszabály az, hogy ne zavarjuk mások kikapcsolódását felesleges aktivitással. Ha belépünk a kabinba, akkor persze csendben köszönjünk, ha kimegyünk, akkor is, de odabent már ne csevegjünk sem idegenekkel, se a velünk együtt szaunázó barátainkkal! Keressünk magunknak helyet, és utána már ne izegjünk-mozogjunk, végképp ne tornázzunk, mert az aktivitás veszélyessé is teheti a bent tartózkodásunkat, hiszen szervezetünk számára épp elég terhelés a nagy meleg és az izzadás.

sauna-2886483_1920.jpg

2) Tisztaság

A többieket nem csak azzal zavarhatjuk, ha feleslegesen aktívkodunk. A szauna egy olyan hely, ahová azért megyünk, hogy izzadjunk, de nem azért, hogy mások verejtékével találkozzunk. Ezért mindig vigyünk magunkkal fürdőlepedőt, amit ne csak magunk alá, hanem lehetőség szerint a lábunk alá is tegyünk, hiszen ha magasabb szinten ülünk, akkor a lábunk ott fog nyugodni, ahol máskor mások ülni szoktak. Szaunázás előtt minden esetben tusoljunk le, hogy a nap során ránk rakódott tisztátalanság ne odabent párologjon el. Szaunázás után is azonnal tusoljunk le! Ne a hűtőmedence vizét szennyezzük a szaunázás során kiizzadt nedvekkel! Ha az uszodarészlegből jövünk át szaunázni, akkor is tusoljunk le szaunázás előtt, hiszen ha ezt nem tesszük meg, akkor a ránk rakódott klór odabent fog elpárologni, és mások ezt lesznek kénytelenek belélegezni.

3) Ajtónyitás

Természetesen muszáj néha kinyitni a kabin ajtaját, ha be akarunk menni, vagy ha ki akarunk jönni, de ezzel kapcsolatban is illik betartani néhány szabályt. Ha valaki párásítás céljából vizet vagy illóolajos folyadékot önt a kályhára, akkor nem illik közvetlenül utána kimenni, hiszen azzal kiengedjük a pára jelentős részét. Várjunk egy kevés időt, és csak kicsivel később hagyjuk el a kabint. Belépéskor is illik megvárni, míg belülről valaki éppen kijön, és egy ajtónyitással elintézni a két eseményt, nem illik ajtónyitás után azonnal újra kinyitni az ajtót. Természetesen nem kell perceken át szobrozni a kabin előtt, ha egy ideje nincs mozgás, akkor bátran menjünk be! A modernebb kabinok bejárata fölött zöld vagy piros lámpa mutatja, hogy éppen alkalmas-e a pillanat a belépésre vagy a kilépésre. Ezt onnan tudja a rendszer, hogy figyeli, sőt akár maga intézi is a párásítást automatikusan. 

Ajánlott bejegyzés: Jön a hideg! Irány a szauna!

4) Párásítás

A szaunákban szokás időnként a forró kövekre vizet önteni párásítás céljából. Ahol a kabin technikája ezt nem automatikusan vezérli, vagy nincs szaunamester, ott a látogatók maguk intézik a párásítást. Alapszabály, hogy mielőtt bármit öntenénk a kályhára, előtte kérdezzük meg a benn tartózkodókat, hogy nem zavarja-e őket. A párolgó folyadék vagy tiszta víz, vagy illóolajos víz lehet, legjobb, ha azt a folyadékot használjuk, amit a kályha mellé készített ki a személyzet, saját folyadékkal locsolni a kályhát akkor sem szerencsés, ha felkészültnek érezzük magunkat. Ha nincs odakészítve semmi, akkor inkább kérdezzük meg a személyzetet, hogy mit szabad, és mit nem. Természetesen nagy illetlenség valamit ráönteni a kályhára, majd elhagyni a kabint - hadd inhaláljanak mások abból, amit mi kitaláltunk.
bench-20563_1920.jpg

5) Meztelenség

Papucsot sohase vigyünk a szaunába, itt nincs dilemma! Viszont a többi ruhadarab kapcsán már van. A szaunázást elvileg meztelenül kell végezni, hiszen a fedett bőrfelületek nem tudnak párologtatni, ezért bepállhatnak. A nyilvános meztelenség azonban sokszor feszélyez minket (vagy másokat), ezért tesznek engedményt a szaunákat üzemeltető fürdők, és teszik kötelezővé az intim testrészek eltakarását. Szaunázás előtt mindig tájékozódjunk, hogy naturista szaunában járunk-e, vagy fürdőruhás szaunában, és ennek megfelelően öltözzünk, vagy vetkőzzünk. Ne akarjunk okosabbak lenni az üzemeltetőnél: ha fürdőruhás szaunáról van szó, ne meztelenkedjünk ősi szokásokra hivatkozva. Akár ruhátlanul, akár némi öltözékben szaunázunk, alapszabály, hogy nemi illik túl közel ülni a másik emberhez, lehetőleg tartsunk illő távolságot, és magunkkal törődjünk!
pexels-photo-269110.jpeg

+1) Apropó magunkra figyelés!

Létezik egy további fontos szabály a szaunázás tekintetében, talán a legfontosabb. Igaz, hogy nem illik bámulni másokat szaunázás közben, viszont legalább annyira fontos figyelni a másik emberre, hogy ha látjuk rajta, hogy rosszul van, szólítsuk meg, vagy hívjunk segítséget, vagy akár segítsük ki a kabinból, hiszen a szaunázás remek dolog, az egészségünket szolgálja, de nem veszélytelen. A szervezetünket, szívünket ilyenkor plusz terhelésnek tesszük ki, előfordulhat, hogy van, aki meggondolatlanul vállal több terhelést, és veszélybe sodorja magát. Vigyázzunk egymásra! És persze magunkra is. Ne maradjunk csak azért tovább a kabinban, mert félünk, mások mit szólnak, ha túl hamar kimegyünk, és nyitogatjuk az ajtót feleslegesen. Az egészség a legfontosabb, nem az illemtan!

 

Forrás:

http://www.budapestgyogyfurdoi.hu/

süti beállítások módosítása