A nyirkos, hideg novemberi nappaloknál csak a sötét, ködös, még hidegebb és még nyirkosabb novemberi esték az elszomorítóbbak. Ez a depresszió melegágya, de a rossz hangulat még csak-csak túlélhető, viszont ilyenkor kezdenek garázdálkodni az ilyen-olyan vírusok, indul a betegségszezon! Hogy mi a megoldás? Irány a szauna!
A szaunázás egyre elterjedtebb szokás nálunk is, nemcsak a szaunák őshazájában, a skandináv országokban, illetve a Mediterráneumban, ahol a gőzfürdők voltak inkább elterjedtek. Különösen a tél kezdetén látogatják többen a termálfürdők szaunázó részlegeit, hiszen ilyenkor kezd legyengülni az immunrendszerünk, és ezt kihasználva menetrendszerűen érkezik az influenza vagy valami hozzá hasonló kór. Ha nem is vagyunk fizikailag betegek, a rövidebb nappaloktól, a korai sötéttől akkor is stresszesebbek vagyunk, gyakoribbak az összezördülések a családban, a munkahelyen. Nem csak szó szerint, hanem átvitt értelemben is sötét időszak ez.
Szaunázás és immunrendszer
Ma még csak sejtéseink vannak arról, hogy mi a kapcsolat a lelki jó közérzet és a hatékony immunrendszer működése között, de az biztos, hogy könnyebben megbetegszik az, aki közel engedi magához a stressz valamilyen formáját, és könnyebben kivédi a betegségeket az, aki ügyesen melegen tartja a lelkét, és nem hagyja, hogy minden tagját átjárja a nyirkos hideg. Biztosan nem véletlen, hogy északon terjedt el a szauna először, hiszen az ott élőknek volt a legnagyobb szükségük arra, hogy megfeledkezzenek a szinte egész napos sötétről és a zsigerig ható hidegről. Még nem tudjuk pontosan, hogy mi a tényleges magyarázat arra, hogy a szaunázás megvéd a fertőző betegségektől, de statisztikai módszerekkel végzett kutatások bizonyítják, hogy a rendszeresen szaunázók valóban kisebb eséllyel betegszenek meg a téli-őszi hideg időszakban. Talán a vírusok és a baktériumok nem bírják a meleget? Vagy mi leszünk erősebbek a szaunázás hatására? Az biztos, hogy a szaunázás során (újra) felmelegszik a testünk külső része, élénkül a vérkeringés, a nyirokkeringés, javul az anyagcsere, a sejtek éltető oxigénhez és tápanyaghoz jutnak, valamint megszabadulhatnak a káros salakanyagoktól. A meleg szauna után a rövid megmerítkezés a hideg fürdőben, tovább fokozza az immunerősítő hatást. A rendszeresen szaunázók vérnyomása és pulzusa stabilabb, jobban alszanak és jobb az állóképességük, hiszen a szauna egy terhelés, de jótékony terhelés a szervezetünk számára.
Mire nem jó a szauna?
Nagyon fontos megemlíteni, hogy amennyire jó a szauna a megfázásos betegségek megelőzésében, annyira alkalmatlan a már bekövetkezett fertőzés leküzdésére. Betegen ne menjünk szaunába! Nem csak azért ne, hogy másokat ne fertőzzünk meg, hanem azért sem, mert a szaunázás hevessé teheti a megfázásos betegség lefolyását. Különösen láz esetén kerülendő a forró légfürdő, hiszen beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha tovább fokozzuk az amúgy és magas testhőmérsékletet! Várjuk ki türelemmel a gyógyulás végét, és a regenerálódás során már bátran segítségül hívhatjuk a fürdők szaunakabinjait.
Forrás: