A divat kényes terület, azon belül a fürdőruhák divatja még kényesebb. A fürdőruha története nem más, mint a fürdőruha-botrányok története. Kultúránk ellentmondásosan viszonyul a meztelenséghez, egyszerre tiltja, és egyszerre támogatja, ezért könnyű átlépni az amúgy is nehezen körvonalazható határokat tilos és megengedett között.
A fürdőruhák divatját elsősorban a női fürdőruhák körüli kérdések uralják. A kérdések között - valljuk be - van néhány nem túl lényeges, noha az éves trendek beharangozói ezen apróságok variálásáról szólnak folyton: milyen a színe, kapocs tartja össze vagy masni, mintás vagy egyszínű, kicsit többet takar, vagy kicsit kevesebbet, sportos vagy nőies, van rajta fodor vagy nincs, egyszerű a zsinórozása, vagy bonyolult? Ezek a részletek pusztán azért változnak évről évre, hogy senki ne érezze úgy, hogy az 5 évvel ezelőtti fürdőruhája most is ugyanolyan jó, mint akkor, tehát pörögjön a piac, viszont a változtatások legtöbbször nem elég bátrak ahhoz, hogy forradalomról lehessen beszélni. Igen, az emberek egyszerre szeretnének egyediek lenni, és egyszerre nem kilógni a sorból. Újabb ellentmondás...
Mennyit takar?
Az igazi fürdőruha-különlegességek megjelenése szinte mindig valamilyen botránnyal járt együtt. Fura belegondolni, hogy röpke 200 évvel ezelőtt maga a strandolás is tabu volt,
azon belül pedig a ruha valódi ruha, nyaktól bokáig zárt öltözék. Még 100 évvel ezelőtt is rendőrségi ügy lett abból, ha a fürdőruha túl sokat mutatott meg a lábból, vagy karból, a többi idomról nem is beszélve.
Az első vaskos botrány egy Anette Kellerman nevű ausztrál úszónő és filmsztár nevéhez fűződik, akit 1907-ben Bostonban letartóztattak, mert igaz, hogy az általa tervezett fürdőruha mindent takart, de egyberészes volt és testhez simuló, és ez akkoriban nem volt elfogadható. Mindenesetre Kellerman igazi forradalmat csinált, és ha lassan is, de elfogadottá váltak a térd fölé érő, kart szabadon hagyó, a hasat persze szigorúan takaró darabok.
A következő nagy botrány 1946-ban tört ki, és természetesen a bikini megjelenéséhez kötődik. Feltalálója, Louis Reard csak nagyon nehezen tudta elfogadtatni a konzervatív közvéleménnyel a bombasztikus ruhadarabot, csak lassan, a hatvanas évek közepére vált általánosan elfogadottá, főleg a világsztárokat (mint pl. Brigitte Bardot és Marilyn Monroe) is felvonultató reklámkampány hatására. Megmutatni a köldököt, ez volt az új lépcsőfok a polgárpukkasztásban. A tervezésbe végül beszállt a Dior is. Így vált a botrányos bikiniből divatcikk.
Ahogyan lenni szokott, mire elül a botrány, és megenyhül a vaskalapos generáció, jönnie kell az új pofonnak. Ez a monokini volt. A felül semmi női fürdőruha. 1964-ben Rudi Gernreich mutatta be a fürdőruhák eme új változatát, a monokini névre keresztelt darabot. Erre már a Vatikán is komolyan összevonta a szemöldökét. Amerikában a legtöbb strandon és közparkban betiltották a viselését, az ellenszegülőknek akár 100 dollárnyi büntetést is kellett fizetniük. Érdekes, hogy az újabb botrány szintén az osztrák származású amerikai Gernreich nevéhez fűződik. 1974-ben, tehát tíz évvel a monokini megalkotása után a tangát is ő jegyezte - válaszcsapásul a Los Angeles-i városi tanács döntésére, mely betiltotta a meztelen napozást. Ha takarni kell, hát takarjuk, de csak éppen hogy… Mind a tanga, mind a monokini eredetileg feleslegesnek tűnő vállpánttal készült. A tanga férfiak körében is divatos lett egy ideig, ma már inkább visszatetsző a viselése. Ennél a ruhadarabnál, mint emlékezetes, a feszes, kisportolt fenekek megmutatása volt a célt, de persze nem csak fitness-bajnokok viselték, és a tanga kapcsán egy új szindróma nevét is megtanulta a fél világ: ez a narancsbőr…
Milyen anyagból van?
A fürdőruhák kapcsán a takarási felület nagyságán túl a ruha anyaga is izgalmas kérdéseket vet föl. Természetesen sokféle textillel kísérleteztek az elmúlt 100 évben, ám az egyik leginkább említésre méltó áttörést az elasztikus anyagok hozták el. Az ’50-es évek bikinijei még viszonylag szolidak voltak. A hegyes formájú, merevebb anyagú melltartó a kebleket magasra nyomta, ez sokak számára persze izgalmas volt, de mégsem a valóságot engedte láttatni. 1960-ban, amikor feltalálták a lycra nevű anyagot, elkészültek az első elasztikus fürdőruhák. A ’60-as évek a hippimozgalommal együtt a csípőfazont és a háromszög alakú, megkötős melltartót is divatba hozták, ami tökéletesen láttatni engedte az elrejteni szánt formákat.
A cáparuhaként elhíresült úszódressz viszont nem a strandokon okozott botrányt, hanem a sportversenyeken. 2008-ban több mint 100 világcsúcs született az úszósportban, a kiugró teljesítmények magyarázata a legáltalánosabban elfogadott vélekedés szerint a Speedo által akkoriban piacra dobott úszódressz volt. A cáparuhának is becézett szerelést az ausztrál cég a NASA mérnökeivel együttműködve fejlesztette ki. A poliuretán alapanyagú dresszen nincsenek varrások, az egyes részeket hegesztéssel illesztették össze, így tökéletesen áramvonalas. A fűzőszerű ruha legfőbb előnye, hogy segíti az úszó ideális testtartását és vízfekvését, valamint az izmok és a bőr rezgéseit is csökkenti. Használatával akár 2-5 százalékkal is javíthatók az időeredmények. Mivel nem sokkal később már minden úszó ilyen dresszben állt rajthoz, értelmetlenné vált a viselése, így a szövetség be is tiltotta.
Felfújható fürdőruha?
1992-ben a Cole of Calfornia's cég kihozta a Top Secret névre hallgató bikini modelljét. Ennek a mellrészébe két légkamra volt beépítve, eredetileg azért, hogy a hölgyek a mellméretet tudják szabályozni: egy pumpával a szárazföldön lehetett felfújni. A Newsweek és a Time főoldalon írt róla, utóbbi elég kritikusan, ami közrejátszhatott a termék sikertelenségében. Pedig maga a fürdőruha - állítólag - roppant kényelmes volt, és úszássegítő sporteszközként is használható volt. Kis cégek – sokszor csak megrendelésre – a mai napig készítenek felfújható mellrészű bikinit, melyek legtöbbjét a vízben is fel lehet fújni, illetve leereszteni használójuk kedve szerint.
A fürdőruhába rejtett légkamráknak nem csak esztétikai okai lehetnek. Számos fürdőruha-gyártó próbálkozott olyan fürdőruha előállításával, ami egyszerre láthatatlan úszómellény is. A fürdőzés - különösen a természetes vizekben - nem kis veszélyt jelent azok számára, akik nem tudnak úszni, de az úszni tudók is válhatnak baleset áldozatává. A légkamrákkal ellátott fürdőruha megakadályozza, hogy viselője lesüllyedjen a víz alá, így akár az életét is megmentheti, de azoknak is jól jöhet, akik még csak tanulják az úszást, és bizonytalanul mozognak a vízben. Háromféle típusa létezik: az egyikben merevfalú légkamrák találhatók, a másikban felfújható légkamrák, ezen belül pedig vagy gázpatronnal vagy pumpával felfújható változatban gyártják.
