Fürdőmánia

Fürdőmánia

Növény- és állatvilág a budapesti fürdőkben

2023. július 13. - fürdőmánia

Az állat- és növényvilág különböző formában a mindennapjaink részét képezi, nagyban függ ez attól, hogy városi környezetben vagy a természethez közel élünk.Természet „oázisok” szerencsére a nagyvárosokban is fellelhetőek, nem kivétel ez alól a főváros sem.Talán meglepő, de a budapesti fürdők,- kiváltképp a strandok élővilága-meglehetősen változatos és gazdag. Egyszer érdemes ilyen szemmel is végigjárni, sok kincsre lehet bukkanni.

A nyári szezonban sokkal inkább vágyunk a természet közelségére, mint a hideg évszakokban.Kirándulni, fürdeni, szórakozni vagy csak egyszerűen lenni és magunkba szívni az növény- és állatvilág ilyenkor megmutatkozó békés összefonódását igazán megnyugtató tud lenni.A városlakók sokszor nehezen jutnak el a természetbe, de Budapesten több ilyen zöldsziget is található, például a fürdők vagy strandok területén.
_mg_4122.jpg

 Kert kreációk lépésről-lépésre

Pest és Buda egyaránt bővelkedik fürdőkben, mindegyik rendelkezik szabadtéri résszel. A kifejezett strandokat, amelyek között már több mint 100 éves egységek is szerepelnek, rendkívül alapos és jól átgondolt tervezés előzte meg. Belelátva a kertészek munkájába, egyértelművé válik, hogy elsődleges cél a pihenő, játszó és sport célú területek elkülönítése. Törekedtek arra is, hogy az utca és a strand meglehetősen különböző világát növényekkel válasszák el, biztosítva ezzel a fürdőzők komfortérzetét. A napos és árnyékos területek ideális aránya 2:1 lenne, de az egyre forróbb nyarak már mást rendezési elvet igényelnek, és egyre inkább növelni kell a hűsítő árnyas szakaszokat. A praktikum mellett természetesen a szépség sem elhanyagolható. A főbb közlekedési utakat figyelembe véve kell kialakítani a füvesített és burkolt területek arányát. Egynyári virágok, évelők, fűszernövények, színesedő lombú fák, cserjék, örökzöldek ékesítik a kerteket.Bár a strandok esetében vízpartról beszélhetünk, a vízkedvelő növények csak részben találhatóak meg, a természetet teljesen újraalkotni nem lehet, hisz a medencék fala elzárja a nedvességet a gyökerektől. A hangulat azonban nagyon is számít, így megtalálható többek között sásliliom és nádfélék is.

a_gyik_csillaghegyen.jpg

A kertek szépségéről kertész csapatok gondoskodnak, akik nyáron hajnalban locsolják a füves területeket, hogy nyitásra száraz felületre teríthessék törölközőiket a vendégek. A dolgozók munkája sokszor úgy tűnhet csak „kapirgálás” valójában azonban komoly szakmai tevékenység, amelynél a tapasztalat, a gyakorlat elengedhetetlen. Akkora zöldfelületet gondoznak, amely nem csak a strand, hanem a város klímájához, levegő összetételéhez is hozzájárul és ez felelősség.

Pontos tervezések, kreativitás, szemvidítás

 A fürdők külső- és belső tereinek növényvilága összhangban van egymással. A párás környezet igazán a belső terekben valósul meg, ennek megfelelően választanak oda növényeket. Sokan közülük nyáron a kertekbe kerülnek, mint például a Phoenix pálmák, leanderek, Hibiscusok, sétányrózsák, ólomvirág. A Városligetben található Széchenyi fürdő tetején lévő pálmaház klímája ideális helyszín a kikapcsolódásra, a természet és a modernitás ötvözete fogadja ott a látogatókat. A párás környezet ellenére igazi élmény ott tartózkodni. Csillaghegyen található fürdő a főváros egyetlen dombos területre épült fürdője.Egyedisége abban rejlik, hogy eleinte több mint 90.000 négyzetméter állt a strandolók rendelkezésére. Ma már ez a felület kisebb, de elvitathatatlan, hogy az 1928-tól művi gonddal ápolt kertet a legkülönbözőbb növény- és állatfajok lakják, id. Gyepes Lajos főkertész, tervezte, gondozta, alakította hosszú évtizedeken keresztül. Fekete- és ezüstfenyők, gesztenyefák, orgonabokrok várják a látogatókat. Közöttük, pillangók, méhek és bogarak szorgoskodnak. Itt élnek még mókusok, rigók és fakopáncsok is.     

Igazi különlegességek

A sok befektetett munka csodálatos kerteket eredményezett.Védett a Lukács fürdő platán állománya, de Pünkösdfürdőn is gyönyörű, idős platánok találhatók. Ritkaság Rómaifürdőn a madárberkenye a mocsárciprus, Csillaghegyen a tulipánfa, fekete dió, páfrányfenyő, Palatinuson a hegyi szil, papíreperfa, csertölgy.
img_6239n.jpg

A Lukács fürdő kertje – lévén egyenletes mikroklíma van, tele van évelő ritkaságokkal, mint például pirosló hunyor.

Madártávlatból

 A ritkaságokról nem csak növények esetében beszélhetünk.Az emberek mellet a Karcsi névre keresztelt gólya is vízimádó, aki minden évben rendszeres látogatója a Margitsziget közepén elhelyezkedő fürdőnek. Nagyon szívesen tartózkodik vízparton és kifejezetten jól érzi magát a vendégek körében. Méltóságteljesen figyel és szinte érdeklődik hogylétünk felől.

karcsi1.jpg

 Aki úgy érzi, hogy szívesen kiszakadna mókuskerék mindennapjaiból akár csak egy rövid időre, látogasson el valamelyik budapesti fürdőbe. Aktív felfrissülésre és nyugodalmas feltöltődésre egyaránt van lehetőség.

 

Forrás:

www.csillaghegyifurdo.hu

Zatykó Katalin, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. egykori kertészeti vezetője

Liebe Katalin, A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő története/Kalinovitsné Elekes Flóra, 2014.

 

Kényelem és kényeztetés felsőfokon

Luxus életérzés a budapesti fürdőkben

Visszatekintve az elmúlt 15 évre, a fürdőzési tradíciók és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások egyre inkább összefonódtak a modernitással. Míg korábban 4 és 5 csillagos szállodákban voltak elérhetőek a luxus körülmények és kezelések, mára már természetes, hogy a szépségipar gigantikus terjedésével a fürdők is magas színvonalon szolgálják ki a luxus igényeket és folyamatosan fejlesztik azokat, figyelembe véve az aktuális trendeket.

_sim1939.jpg

Lételemünk a víz, bennünk és körülöttünk van, természetes és mesterséges formában.

Próbáljuk uralni, hasznunkra hajtani, a lehető legkülönbözőbb módon felhasználni, gyógyulni vagy csak az egészségünket megőrizni általa.

Az ókori Róma és Görögország területén nem véletlenül virágzott a fürdőkultúra. Már abban az időben is nagy hagyománya volt a fürdőbe járásnak. Az évezredek alatt sokat változott a különböző korszakokban a fürdőzés megítélése, de annyi biztos, hogy a víz, mint őserő, mindig is a legelemibb módon vonzotta az embereket. Manapság fürdőzéshez kapcsolódó szolgáltatások ezreit lehet igénybe venni világszerte, amelyek lehetnek végtelenül egyszerűek és hihetetlenül fényűzőek.

Budapesti körkép

A főváros négy- és ötcsillagos szálloda ellátottsága több mint pazar, az ide látogató turisták nem panaszkodhatnak luxus lakosztályok és kényeztető szolgáltatások tekintetében. A luxus egyik ismérve a különösen kiemelt bánásmód, ha erre vágyunk, akkor nem csak a szállodák kínálatai közül válogathatunk, hanem egyedi helyszíneken a budapesti fürdőkben is hozzájuthatunk prémium szolgáltatásokhoz.

A fürdőzés rajongóinak egy egészen egészen különleges élményt tud nyújtani egy olyan tetőtéri medence, amely a budai oldalon az Erzsébet híd lábánál Duna közvetlen szomszédságában található a Gellérthegy árnyékában. Mesés panoráma nyílik a városra, a szeparált terasz pedig kiválóan alkalmas arra, - amennyiben szeretnénk, - hogy privát összejöveteleket lehessen tartani. A koktélszürcsölésnek is emelkedettebb a hangulata, ha egy medencében üldögélve tesszük ezt, miközben Budapest varázslatos esti fényeiben gyönyörködünk.

Természetesen Buda mellett, Pest is bővelkedik luxus fürdőszolgáltatásokban.

_sim0567a.jpg

Ligeti pompa

A Városliget egyetlen fürdője és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma nagyságához tartozik, hogy már hely, ahol úgy érezhetjük magunkat, mint egy ötcsillagos luxusszállodában. Monumentális terek, pazar belső, frissítőkkel értékes anyagokat tartalmazó masszázs kezelésekkel. Kitűnő romantikus program pároknak, de felüdülés lehet egy hosszú utazás előtt is.

Kuriózum és egyedi szolgáltatás a városligeti Pálmaház, amely igazi trópusi életérzés a belvárosban.Pihenés felsőfokon exkluzív környezetben, a laza életérzés szellemiségében. Testi-lelki feltöltődés egy bárral, amelynek italkínálata az ínyencek igényeit is kielégíti. Luxuskezelések sora várja azokat, akik magas minőségű kozmetikumok által szeretnék élvezni az ellazulást, egyéni és páros szolgáltatások egyaránt elérhetőek.

Thalasso terápia

Az úgynevezett thalasso terápia során gyógyító és ápoló hatású tengeri ásványi anyagokat, nyomelemeket, algákat és iszapot használnak, amelyek a testi-lelki harmónia, kikapcsolódás és derű forrását nyújtják. Igazi szépségrituálék, amelyek teljesen személyre szabottan alkalmazhatóak és minden igényt kielégítően a legjobb megoldást kínálják. A terápia során élvonalbeli tengeri kozmetikumok segítségével érik el a legkedvezőbb hatást, a tengervíznek és a legjobb minőségű algafajtáknak köszönhetően.

thalion_furdo.jpg

Masszázs luxus kivitelben

A fényűző masszázsok legfőbb ismérve a csodálatos környezet, a magas szakmai színvonalat képviselő masszőrök és prémium minőségű krémek és olajok használata.

A nagyobb fővárosi fürdők mindegyikében élvezni lehet a masszázs okozta pozitív „mellékhatásokat”: a tónusos, feszes izmokat lazítja, vérbőséget okoz, a fájdalmas izomcsomókat oldja, javítja a kondíciónkat, a petyhüdt izmokat tonizálja. Fokozni lehet az érzést olyan helyszíneken, ahol minden a szépségről, egészségről és az exkluzivitásról szólnak.

Páros masszázsokkal több fürdőben is várják a vendégeket, harmonikus, nyugodt és egyben rendkívül esztétikus környezetben. A páros kezelések lényege a minőségi időtöltés, amely bármilyen kapcsolatra szabható. Párok, házastársak, családtagok, barátok egyaránt átélhetik a minőségi perceket, tökéletes szinkronban egymással.

A luxus szolgáltatásokat érdemes körültekintően kiválasztani és előre tájékozódni, hogy kihez, mi illik, hisz a cél a tökéletes kikapcsolódás felsőfokon, minden tekintetben.

 woman-relaxing-spa.jpg

 

Forrás:

www.gellertfurdo.hu

www.rudasfurdo.hu

www.szechenyifurdo.hu

 

Szaunázzunk boldogan és okosan!

A tél egyik legcsábítóbb szabadidős tevékenysége a szaunázás, balzsam tud lenni a testre és a lélekre, nem utolsó sorban kisimítja az idegeket is.
Az ördög azonban mindig a részletekben bújik meg, így lényeges szem előtt tartani a szaunázásban rejlő lehetőségeket és esetleges veszélyeket is, amelyek a népszerűsége ellenére nem olyan egyértelműek.

A hideg idő automatikusan hozza magával, hogy melegebb helyekre vágyunk. Ha éppen nem egy forró napsütéses tengerpartot választunk magunknak, hanem egy pénztárcabarát szaunázást, akkor-legyen szó saját vagy nyilvános helyen lévő fülkéről, - vegyük számba, hogy mit tehetünk magunkért és másokért, hogy a szaunázás valóban élmény legyen mindenkinek. Több tévhit is él az emberek fejében, jobb ha, tiszta vizet öntünk a pohárba.

 sauna-bucket-with-rose-petals_1_1.jpg

Vissza az alapokig, készüljünk fel!

 Amikor szaunázásra vágyunk, akkor a legkézenfekvőbb, ha egy fürdőbe látogatunk. A víz és a szauna „kéz a kézben járnak” rendkívül jól kiegészítik egymást.

 A rendszeres szaunázásnak számtalan egészségre gyakorolt pozitív hatása van. Javítja a vérkeringést, beindítja testünk méregtelenítő folyamatait, erősíti az immunrendszert és a szívet, ellazít és a bőrünkre is jótékony hatással van, ha betartunk néhány szabályt.

Mielőtt szaunázni kezdenénk, szabaduljunk meg az összes ékszertől. A fémek nagyon fel tudnak hevülni, akár égési sérülést is szenvedhetünk.

A papucsot és egyéb használati tárgyakat hagyjuk a szaunán kívül, a legtöbbjüket nem magas hőmérsékletre tervezték.

Szaunázás előtt mindig zuhanyozzunk le, majd törölközzünk teljesen szárazra, eltávolítva ezzel a kozmetikumokat és a szennyeződéseket a bőrfelületről, ami azért fontos, mert ezek az anyagok a kamra magas hőmérsékletén összetevőkre bomolva akár egészségtelenek is lehetnek.

Ha nedves bőrrel lépünk a szaunába- a víz hűtő hatása miatt - nem indul meg a test izzadása, és így túlmelegedhetünk.

Se éhesen, se jóllakottan ne szaunázzunk! A szervezetünknek ilyenkor másra kell fordítania az energiáit. Egy átmulatott alkoholmámoros éjszaka után sem ajánlatos a szaunában „gyógyulnunk”, nem hogy segít, hanem külön megterheli az amúgy is megfáradt testet.

img_0697n_2.jpg

Amikor belépünk a szaunába……

Kezdőként 5-8 perc, tapasztalt szaunázóknak 10-15 perc javasolt. A fokozatosság a tevékenységhez intenzíven hozzátartozik.

A felső padokon lényegesen melegebb a levegő, ha nem bírjuk, költözzünk kicsit lejjebb. Mindig terítsünk magunk alá törölközőt. A legjobb, ha nem viselünk műszálas fürdőruhát, mert az magas hőmérsékleten káros anyagokat bocsát ki, illetve fürdőzés után a legjobb, ha egy másik fürdő- vagy szaunaruhát veszünk fel, hogy a fürdőruhánkból kipárolgó klórt ne lélegezzük be.

Nyilvános helyen a kőre saját illóolajat ne öntsünk, mert igencsak megrövidítheti a kályha élettartamát, ha nem megfelelő anyag kerül rá. A legtöbb helyen erre szakemberek állnak rendelkezésre és teljesítik illat kívánságainkat. Manapság különösen nagy népszerűségnek örvendenek a szaunafelöntések, itt különleges szauna- és illatélményben részesülhetnek a vendégek.

A szaunázás a nyugalomról szól, csendes műfaj. Ellazulni, pihenni nem lehet mások sztorijait, nevetgélését hallgatva. A hangoskodás, bőrradírozás, tornázás nem segíti a szaunában tartózkodók békéjét. Ne csak nekünk legyen jó, hanem másoknak is!

Csukjuk be a szemünket, figyeljünk befelé, koncentráljunk a légzésünkre!

A befejezés, miután elhagytuk a szauna kabint…..

Szaunázás után gondoljunk a folyadékpótlásra, és arra, hogy még jó darabig nem ajánlott az aktív testmozgás. Egy-egy kamrában töltött szakasz után mindenképpen tartsunk pihenőt, ami legalább olyan hosszú, mint amennyi időt a szaunában töltöttünk.

A hidegvizes merülőmedencét kizárólag zuhanyzást követően vegyük igénybe, ugyanis a hideg víz hatására a hirtelen összehúzódó pórusokból kiáramlanak a salakanyagok. Alapvető higiéniai érdekünk, hogy tiszta testtel mártózzunk a közös medencében.

Lényeges lépés, hogy a merülőmedencébe ereszkedjünk be és ne ugorjunk! A jelszó: fokozatosság!

high-angle-view-couple-relaxing-with-eyes-closed-while-being-sauna-health-spa.jpg

Mikor ne erőltessük a szaunázást?

Betegség esetén kerüljük a szauna használatát, mert a legtöbb esetben ez nem segít a gyógyulásban.Megfázáskor gyakran ajánlják, de csak a korai fázisban jó, betegen ne menjünk szaunába. Láz, fertőző betegségek, esetén maradjunk otthon.

Alapszabály, hogy mindig csak addig szaunázzunk, amíg jól érezzük magunkat. Rosszullét, szédülés esetén azonnal hagyjuk el a kamrát, szükség esetén kérjünk segítséget a személyzettől. „Ki bírja tovább a meleget” versenyt ne a szaunában rendezzünk!

A szauna keringési rendszerre van a legnagyobb hatással, így minden kezeletlen vagy kontroll nélküli szív-érrendszeri betegség kockázatot jelenthet. Kezeletlen magas vérnyomással, infarktus után, pacemakerrel, szívmegnagyobbodásban, szívbillentyű problémáknál, anginás panaszoknál mérlegelni kell a szaunázás lehetőségét, illetve kérjük ki szakorvos véleményét!

Ami még szintén átgondolandó vagy angiológus javaslata segíthet, az a visszér, embólia, trombózis utáni szaunázás kérdése. A meleg köztudottan nem tesz jót az efféle panaszoknak, azonban ha merülővel együtt alkalmazzuk értorna érhető el vele, így a keringés javulását eredményezi.

Az egyik legfontosabb tényező a szaunázás mérlegelésénél, hogy mivel a wellness tárgykörébe tartozó szolgáltatás, ezért sosem áll orvosi kontroll alatt.

Ha igazán bölcsek és egészségtudatosak akarunk lenni és volt vagy jelenleg is küzd valaki az említett kórformákból, akkor érdemes egy alkalommal az orvosunknál rákérdezni, hogy ő mennyire javasolja.

Mostanság nem elhanyagolható szempont, hogy az energiaválság számos fürdőt kényszerpihenőre küldött vagy a bezárás mellett kellett dönteniük. Sok helyen úgy tudják továbbra is magas színvonalon kiszolgálni a vendégeket, hogy csökkentették az energiafogyasztást és ezzel például a szaunák működésének időintervallumát. Hasznos, ha előzetesen tájékozódunk a választott fürdő weboldalán, nehogy kellemetlen meglepetés érjen bennünket és csak hűs szaunákkal találkozzunk.

Egy igazi boldog, egészséget szolgáló szaunázáshoz tulajdonképpen nincs másra szükség, mint egy alapos felkészülésre és a józan észre. A befektetett energia pedig bőségesen megtérül, rendszeres használatával sokkal egészségesebbek lehetünk.

Forrás:  www.csillaghegyifurdo.hu

 

A masszázs a test, lélek és szellem őrzője

A hidegebb hónapokban talán nehezebben mozdulunk ki, a borús, nedves idő nem mindig kedvez a hangulatunknak. Energiaforrásainkról jó ilyenkor számot vetni, hogy mi segíthet jó kedvünk és életerőnk megtartásában. Egy jó masszázs nem csak a testet táplálja, de szellemi frissességünket is fokozza, a lelkünket pedig nagyon is egyensúlyba tudja helyezni. Tetézni lehet az ellazulást, ha ezt például fürdőzéssel kötjük össze.

Variációk masszázsra: vajon milyen lehetőségek adottak hazánkban egy frissítő vagy épp gyógyító ellazuláshoz?

Ma Magyarországon 2 féle út adott ahhoz, hogy masszázs kezelésen vegyünk részt fürdőkben.

Az egyik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által részben finanszírozott orvosi gyógymasszázs, a másik a teljes mértékben magunk által fizetett kezelés.

Míg előbbi szigorúan orvosi vizsgálathoz kötött, addig a privát masszázskezeléseket szabadon választhatjuk, a kínálat pedig rendkívül pazar.

Jajj, de fáj a lábam, a hátam, elegem van…… Milyen orvoshoz menjek?

Első lépésben látogassuk meg a háziorvost, aki beutalót ír a reumatológiára és ott részletes vizsgálat után eldönti, hogy szükséges-e gyógymasszázs vagy lehet-e egyáltalán, ugyanis akadnak esetek, amelyek kizárják, hogy átadjuk magunkat ennek a több mint kellemes időtöltésnek.

Ne induljunk el a masszázsra mindenáron, mert lehet, hogy rosszabbat teszünk vele.

A masszőrök a lehető legjobban szeretnék a munkájukat végezni, ezért készüljünk fel előre és napoljuk vagy várjunk a kezeléssel megfázásos-, fertőző betegségek esetén, bőrbetegségek, gyulladás, nyílt seb, artériás és keringési zavarok, terhesség, menstruáció vagy daganatos megbetegedések esetén. Részesüljünk akkor a jóban, amikor az ideális, bármennyire is szeretnénk menni.

Kizáró ok a gyógymasszázs akkor is, ha még nem töltöttük be 18. életévünket.

Hogyan készüljünk fel? Masszázs aranyszabályok és etikett.

A biztonság az első, ezért a korábban említett orvosi ellenjavallatok esetén maradjunk otthon, biztosítva ezzel a saját magunk és a masszőrök lelki békéjét is. Ne kockáztassuk se a saját magunk vagy mások egészségét.

Mielőtt elindulunk, nézzük végig van-e mindenünk: fürdőruha, papucs, törölköző!

Irány a fürdő.

Bár sokak fejében adja magát, hogy ezután már csak fel kell feküdni az ágyra, de nem, nem így van.

Mindenekelőtt tisztán érkezzünk a masszázsra, fürödjünk le előtte a helyszínen, ezzel a kezelést végző szakembert is megtiszteljük, illetőleg elkerüljük, hogy esetlegesen fölösleges anyagot terítsenek szét a bőrünkön. Nem szerencsés, ha előtte különböző hatóanyagokat tartalmazó krémmel dörzsöljük be magunkat.

Sokat segítünk magunknak és a masszőrnek is, ha úgy megyünk oda, hogy már előtte maximum fél órát meleg vízben ücsörögtünk. Ilyenkor az izmok lazává és könnyebben gyúrhatóvá válnak. A finom masszázskrémek és olajok pedig sokkal könnyebben beszívódnak és fejtik ki jótékony hatásukat. Ha van erre időnk, mindenképp tegyük ezt meg. A masszázs helyiségbe azonban száraz öltözékben érkezzünk.

Lényeges, hogy a masszőr részére jelezzük, ha vérhígítót szedünk.

A masszázs egy intim környezetben történik, így nagyon fontos, hogy minden a megfelelő módon történjen, mind a vendég mind a masszőr részéről. Elképesztően kínos helyzetek tudnak kialakulni, akár egy kis oda nem figyelés miatt. A masszőr feladata, hogy segítse a vendéget a gyógyulásban, felfrissülésben, testi-lelki ellazulásban. Protokoll szerint ügyelnie kell az intimitás tiszteletben tartására, a fogásoknak megfelelően takarni kell a vendéget. Az udvariasság, empátia alapkövetelmény a részéről, ami természetesen egy kétirányú történet.

Ne hozzuk zavarba a masszőrt oda nem illő megjegyzésekkel, erotikus ruhadarabokkal, vagy hiányosabb öltözékkel, mint amennyit a kezelés igényel. A bizalom fontos, ezért soha nem szerencsés, ha azt eljátsszuk.

Egyszerűen csak engedjük el magunkat és ne stresszeljünk. Minden ember ingerküszöbe más és más, ezért ha úgy érezzük, hogy valami nagyon fájdalmas, sok vagy esetleg gyenge, akkor azt bátran jelezzük a kezelést végző személy felé.

Nem fogcsikorgatva kell a masszázst kibírni. A jóleső fájdalmat ne keverjük össze a valós fájdalommal!

Masszázs típusok: a nekünk valót válasszuk!

Az emberek különbözőek, ezért amikor masszázsra érkezünk, ne csak lazuljunk, de figyeljünk is, vannak írott és íratlan szabályok.

A gyógymasszázst csak gyógymasszőr végezheti, kifejezetten a problémás területek, kórformának megfelelő erősséggel és fogásrendszerrel. A frissítő masszázsokat, amelyek az általános jó közérzetet hivatottak biztosítani, azt frissítő svédmasszőr biztosíthatja.

A masszázsok száma elképesztően sok: lávaköves, mézes, lomi-lomi, bambusz, ayurvéda, szappanos-a lista szinte végtelen.

Léteznek helyek, ahol páros masszázsokat is végeznek, ez különösen népszerű a szerelmesek körében.

A masszőrök olajjal és krémmel dolgoznak, az illatvariációknak a csillagos ég szab határt. Mindegyik illatnak megvan a maga szerepe: frissítés, nyugtatás, lazítás vagy ezeknek a kombinációja. Érdemes mindig utánanézni, hogy mire számíthatunk a választott kezelésen.

Bátran lehet nemet mondani egy-egy illatra is akár. A lényeg a lazulás és a feltöltődés.

A hatás azonnali és hosszantartó egyben

A masszázs nem csupán egy kényeztető kezelés, egy jóleső érzés, hanem az egészség szempontjából szinte elengedhetetlen: a tónusos, feszes izmokat lazítja, vérbőséget okoz, a fájdalmas izomcsomókat oldja. Javítja a kondíciónkat, a petyhüdt izmokat tonizálja.

Ne csodálkozzunk ezért, ha esetleg másnap enyhe izomláz látogat meg bennünket.

Miután elhagyjuk a masszázshelyiséget, nagyon fontos lenne, hogy pihenjünk.
A szervezet igénybevétel után nyugalomra vágyik, ezért dőljünk le vagy látogassunk meg egy meleg vizes medencét, ahol tovább lazulhatunk.

Ne ezután menjünk el jó nagyot úszni vagy súlyokat emelgetni!

A nyugalom még teljesebbé teszi a hatást és el is nyújtja azt, így szeressük magunkat annyira, hogy ezt bevállaljuk, még akkor is, ha végtelenül tettrekésznek érezzük magunkat.

 A rendszeres masszázs életminőség javulást eredményez, fizikailag, lelkileg és szellemileg is sokkal aktívabbak leszünk, problémáinkat könnyebben oldhatjuk meg általa. Heti 2 alkalom támogatott vagy saját zsebből finanszírozott formában szinte csodákra képes.

Tegyünk egészségünkért, amivel nem csak magunkkal, hanem másokkal is jót teszünk.

Forrás:

https://www.termalfurdo.hu/images/cikk/2511/-termalfurdo-gyogy-masszazs_20140627124638.jpg

https://www.szechenyifurdo.hu/klasszikus-masszazsok

https://www.lukacsfurdo.hu/orvosi-gyogymasszazs

Csússz be a jóba

Tipikus nyári tevékenység a strandolás, amelyet számos verzióban élvezhetünk: passzívan és aktívan egyaránt. Van, akit az tölt fel, ha fekszik vagy csak megmártózik a vízben és kényelmesen eszik, iszik, sütkérezik. Az örökmozgókat az teszi boldoggá, ha folyton csinálhatnak valami. Számukra a nyár aranykor, különösen akkor, ha csúszda rajongók. Hazánk nemzetközi viszonylatban nem tartozik a csúszdabirodalmak császárai közé, de számos helyszínen kínál elképesztően izgalmas kalandot.

A fejlődés folyamatos

Legyen szó az ország nyugati vagy keleti részéről Magyarországon mindenki megtalálja a számítását, ha csúszdázásról van szó. Egész évben nyitva tartó és szezonális helyszínek tucatjai állnak rendelkezése, ahol kis túlzással, szinte közvetlenül a felhők alatt kezdődhet a csúszdázás.Kicsik és nagyok, óvatosak és vakmerők egyaránt élvezhetik a gravitációt a magyar strandokon és fürdőlétesítményekben.

 girl-swimming-pool-water-slide.jpg

 

Számos csúszdafajta létezik: hagyma, kamikaze, családi, UFO, fekete lyuk, repülő szőnyeg, versenycsúszda- a variációk száma igazából végtelen, mindegyik csúszda másért vonzó. Legyen szó fiatalról vagy idősről, mindenki talál kedvére való csúszdát. Vannak csúszdák, amelyeket csak eszközzel használhatunk, mint szőnyeg vagy felfújható „fánk”. Utóbbi páros verzióban is létezik.

Az adrenalin gyorsan érkezik ilyenkor, a versenyszellem hamar eluralkodhat a strandolókon, így nem véletlen, hogy vannak, csúszdák, amelyek mérik a sebességet és azt, hogy milyen gyorsan érkezett le a lelkes csúszdázó. Sokan próbálkoznak a napi rekord felállításával, így akad olyan is, aki egész nap ennek a tevékenységnek hódol.

Egy kis csúszda etikett és a nagybetűs biztonság

Sokszor van úgy, hogy meglátja az ember ezeket a színes monstrumokat és ellenállhatatlanul hívogatnak, hogy engedjük át magunkat a felhőtlen szórakozásnak.

Nem árt azonban, ha számba vesszük, hogy mi az, amit érdemes átgondolnunk csúszdázás előtt. Előfordul, hogy nagy sorok alakulnak ki, ilyenkor is jó, ha a türelem erényét gyakoroljuk és szem előtt tartjuk, mindenki szeretne csúszdázni, méghozzá biztonságosan. Ne viseljünk órát, ékszert, szemüveget és ne legyen a zsebünkben semmi, különben könnyen elveszíthetjük kedvenc kiegészítőinket. Jogszabály írja elő, hogy bizonyos csúszdák mellé őrt kell állítani, aki figyeli, hogy az önfeledt szórakozás biztonságos körülmények között történjen és senkit ne érjen kellemetlen meglepetés.

 img_5131n.jpg

Minden csúszdának megvannak a sajátosságai, külön táblák figyelmeztetnek arra, hogy milyen szabályokat kell betartani.

Az egyik legfontosabb szempont a megfelelő magasság, életkor és egészség. A legtöbb helyen 120 cm-es vállmagasság szükséges, illetőleg 14 éves kor alatt szülői felügyelet nélkül nem lehet használni a csúszdákat. Állapotos vendégek és mozgásszervi betegségben szenvedőknek egyáltalán nem engedélyezett, fertőző betegséggel se érkezzünk lazulni, a biztonság a legfontosabb.

Mielőtt elindulnánk, vegyük le a papucsot és anélkül sétáljunk fel a csúszdák tetejére.Szintén lényeges, hogy tartsuk az előírt távolságot, amit általában jelzőlámpa vagy személyzet irányít. Bármennyire is vonzó tud lenni egy kis vagányság és nem rendeltetésszerűen használni a csúszdát, fontos hogy tartsuk be az előírásokat és ne akarjunk fejjel lefelé, guggolva vagy épp a legszebb ékszereinkben és napszemüvegünkben csúszni.

A technikai biztonságról is jogszabály gondoskodik, a csúszdákat ugyanis bizonyos időközönként ellenőrizni kell, hogy megfelelnek-e az előírásoknak, így ipari alpinisták rendszeresen vizsgálják a csúszdák szerkezetét, állapotának épségét.

Programok százai várják nyáron a kikapcsolódni vágyókat, a csúszdázás egy igen komplex formája a felhőtlen szórakozásnak. A nyár még javában tart, a strandok tárt kapukkal várják a vendégeket, érdemes kihasználni az utolsó hónapokat. Szerencsére a hidegebb évszakokban sem kell nélkülöznünk a csúszdázás élményét, számos fürdő rendelkezik beltéri csúszdaparadicsomokkal.

 

Forrás:

https://www.palatinusstrand.hu/

https://zsory-furdo.hu/

 

 

Az illatok bűvöletében

Az idei tavasz meglehetősen ravasz módon érkezik, szeszélyesen viselkedik: hol megmutatja magát, hol pedig teljesen eltűnik. Egy biztos, a levegő folyamatosan telik a legcsábítóbb illatokkal.  Szerencsére a finom esszenciák nem évszakhoz kötöttek, üvegbe zárt formáik egész évben elérhetőek és így teszik szebbé és egészségesebbé mindennapjainkat

Nem kevés emlékünk fűződik az illatokhoz, egy pillanat elég ahhoz, hogy beszippantva egy kellemes parfümöt vagy illóolajat élmények tucatjai tóduljanak az elménkbe. Inhalálva egyes esszenciákat, nyugodtabbnak, frissebbnek, energiával telítettebbnek érezhetjük magunkat.Számos terápia, kezelés és tudomány alapszik ezen a működési elven.

sea-salt-towels-aroma-oil-bottles-flowers-vintage-wooden-background_1.jpg

A legnépszerűbbek illatok

Az illatok képesek befolyásolni testi, lelki, szellemi állapotunkat, nem véletlen ezért, hogy a fürdők világában számos formában jelennek meg a legvonzóbb illatok, legyen szó szaunaprogramokról vagy épp masszázskezelésekről. Minden illóolajnak megvan a maga szerepe, amelyek képesek gyógyítani bennünket vagy hangulatunkat pozitív irányba változtatni. Számos módon felhasználható egy-egy illóolaj, mindezekről fontos, hogy a vásárlás helyén tájékozódjunk, hogy pontosan milyen módon élvezhetjük a termék előnyeit: csak inhalálható, bőrre is kenhető vagy adott esetben szájon át is fogyasztható. Mindig is voltak népszerű illóolajok, amelyeket szauna programokon előszeretettel használnak a szaunamesterek a vendégek nagy elégedettségére, de sokat választanak közülük a masszőrök is. 

Legnépszerűbb illatok

Bergamott: Görcsoldó, feszültségoldó, nyugtató hatású.
Indiai citromfű: Élénkítő, fájdalomcsillapító hatású.
Eukaliptusz: Erősítő, fertőtlenítő hatása miatt használják reumatikus megbetegedésekben, illetve egyéb ízületi gyulladások kezelésében.
Teafa: Általános gyengeség kezelésekor immunerősítő hatása van.
Geránium: Fájdalomcsillapító.
Levendula: Görcsoldó, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, nyugtató hatású. Kiválóan alkalmazható izomgörcsök kezelésére, valamint alvászavarok, depresszió, fáradtság, szorongás esetén.
Borsmenta: Idegnyugtató, javítja a koncentrációt, görcsoldó, erősítő hatású, alkalmas lehet bénulás következményeinek a felszámolására, ideggyulladás kezelésére, reumás megbetegedések kezelésére.
Fodormenta: Idegnyugtató, közérzetjavító.
Erdei fenyő: Erősítő, frissítő hatása miatt fáradtság, levertség esetén alkalmazható. Emeli a vérnyomást, nyákoldó és fájdalomcsillapító. Kiválóan alkalmas isiász, lumbágó, ízületi gyulladások, izomgörcsök kezelésére.
Szegfűszeg: Frissítő, közérzetjavító, gondűző hatású.
Édes narancs: Nyugtató, bőrnyugtató hatása van.
Citrom: Serkentő, élénkítő, frissítő és üdítő hatása van.

Masszázs illatfelhőben

Amikor masszázsra érkezünk, jó, ha előre tisztázzuk a kikapcsolódást biztosító masszőrrel, hogy milyen anyagot fog használni. Fontos, hogy tisztázzuk azt is, van-e esetleges allergiánk egy-egy anyaggal szemben. Mindenki mást preferál, van, aki a krémeket, van, aki az olajokat. Sok félreértés kerülhető el vele, nem beszélve arról, hogy vendégként kikapcsolódni érkeztünk, nem pedig felidegesíteni magunkat. Nem vagyunk egyformák és ez így is van rendjén, mint ahogy az is, hogy míg az egyik ember bizonyos illóolajoktól ámulatba esik, a másik legszívesebben kiszaladna attól a világból.

young-woman-using-massage-oil-her-client_1.jpg

A masszázsokhoz használt úgynevezett bázisolajok a teljesség igénye nélkül az aloeolaj, az édes mandulaolaj, a körömvirágolaj, a mogyoróolaj, a jojobaolaj, sárgabarackmag olaj, szezámolaj, búzacsíraolaj, avokádóolaj. Vannak köztük olyanok, amelyek bőrtápláló, regeneráló, méregtelenítő vagy éppen nyugtató hatásúak. Különböző típusú masszázsok más-más vivőanyagot igényelnek. Nyugtató masszázshoz használhatnak levendula, ylang-ylang, bergamott, citromfű illóolajokat. Frissítő masszázshoz a fenyőfélék olajai ajánlhatóak. Izomlazító masszázshoz a rozmaring, cajaputi, levendula, illetve borsmenta olajokat érdemes használni.

Az egyedi masszázsolaj kikeverésének titka

Általában 100 ml bázisolajhoz 15-30 csepp illóolajat kell adni. Általánosságban elmondható, hogy 1-1 testrészre (természetesen mérettől, testfelülettől függően 15-20 ml masszázsolaj, illetve -krém használható fel, míg a teljes testre 30-40 ml. Az illóolaj adagolása a minimum 1%-os olajkivonat tartalomtól a 3 %-os maximumig terjedhet. Az olajjal, krémmel való masszírozás hátránya lehet, ha a kezelő nem tudja jól adagolni a vivőanyagot és például, túl sokat használ 1-1 területre. Ilyenkor a kezelt felület nagyon csúszik, az izomzatig szinte nem is tud hatolni a fogások túlnyomó része. Az aromás olaj mennyisége attól függ, hogy milyen hatást kívánunk elérni: az erősebb koncentráció a testi problémákra, a higítottabb olajok a lelki eredetű problémák kezelése esetén ajánlottak. Az illatok nagyszerűsége talán abban rejlik, hogy könnyen hozzáférhetőek és hatásuk viszonylag gyors. Éljünk vele bátran, otthoni és professzionális környezetben is élvezhetjük előnyeit.

Források:
Az illóolajok. A szépség és egészség illatai. (Princepe D. S. & Mondo L. ,2008).
Gyógyító illatok (Biegelbauer, 2007).

Amikor a víz az úr

 Életünk egyik legfontosabb eleme a víz, ezt nem is lehet elégszer hangsúlyozni. Nem számít, hogy élő vagy élettelen anyagról beszélünk, a víz szerepe majdnem minden esetben megkérdőjelezhetetlen. Mi magyarok szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen több ezer kút és forrás található országszerte, ennek köszönhetően pedig pezsgő fürdőkultúrának örvendhetünk.

water-surface-with-ripples-drop-falling.jpg

A víz köré számos hazai és nemzetközi ünnep épül, egyik közülük a Víz Világnapja.

A Víz Világnapja

A Víz Világnapjának ünnepe minden évben március 22-e világszerte.

Az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték, amelynek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. A cél az, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. Felhívja a figyelmet arra is ez a nap, hogy jelenleg is 2 milliárd olyan ember él a világon, akik nem mindig jutnak megfelelő mennyiségű és minőségű vízhez. A világnap egyik fő célja, hogy cselekvésre buzdítson. Jelenleg az egyik Fenntartható Fejlődési Cél: 2030-ig legyen hozzáférhető a tiszta víz és a biztonságos szennyvízkezelés mindenki számára.Az egész világ megmozdul a Víz Világnapja alkalmából, legyen szó oktatási intézményekről, profitorientált vagy nonprofit szervezetekről. Az elmúlt 2 év vírushelyzete sok programot visszavetett, de most talán újra csillog a remény, mert idén versenyek, játékok, vezetések, jótékonysági akciók várják az érdeklődőket korosztálytól függetlenül.

group-children-park.jpg

A teljesség igénye nélkül március 22-én és környékén: fürdősétákon, víztorony-, forrás- és múzeum látogatásokon, környezetvédelmi napokon, versenyeken helyezik fókuszba a vizet, annak a kincsnek az értékét, ami látható és láthatatlan formában is körbevesz bennünket.

2022 témája: Felszín alatti vizek-Láthatóvá tenni a láthatatlant

Sokan nincsenek tisztában a felszín alatti vizek fontosságával, így az emberi tevékenység sok helyen túlhasználja és szennyezi ezeket a vizeket is. A felszín alatti vizek kulcsszerepet játszanak az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásban is.

 fold_alatti_vizek_1.png              

A víz szerepe nem csak biológiai szükségleteink miatt, hanem kulturálisan is belénk ivódott.

Végeláthatatlan mennyiségű népdal, mondóka, vers, mondás szól a vízről.

Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza.

Él, mint hal a vízben.   

A vér nem válik vízzé.

Lassú víz partot mos.

Minden molnár a maga malmára hajtja a vizet.

Sok víz lefolyik addig még a Dunán.

Nem sok vizet zavar.

Tiszta vizet önt a pohárba…..

Igen, öntsünk tiszta vizet a pohárba, óvjuk és becsüljük, mert nem tehetünk úgy, mintha mindig, mindenkinek rendelkezésre állna.

A programok segítséget és útmutatót adnak abban, hogy tudatosítsuk, mi magunk mit tehetünk a fenntarthatóságért és mi is folyik körülöttünk mindenhol. Víz…….

Forrás: www.vizvilagnap.hu

Mit szabad és mit nem a fürdőkben?

Bármennyire is egyszerűnek tűnhet ellátogatni egy fürdőbe, mégsem szabad megfeledkezni az írott, vagy netán íratlan szabályokról és érdemes tudni, hogy mit szabad és mit nem a fürdőkben.

illem1.jpg

A fürdőkben az emberek akarva-akaratlanul közel kerülnek egymáshoz fizikailag. Együtt öltöznek, együtt úsznak ugyanabban a vízben és együtt ülnek a pezsgőfürdőben vagy a szaunában. Ezen felül mindez kimondottan alulöltözötten történik, így felettébb fontos, hogy tekintettel legyünk egymásra. Emellett az egyik legfontosabb, hogy mindig legyünk tisztában az adott fürdő házirendjével, ugyanis egyes helyeken eltérhetnek egymástól a szabályok.

Az öltözőben

Manapság a legtöbb öltöző koedukált, természetesen fülkékkel ellátva. Ez azt jelenti, hogy nyugodtan öltözhetünk az emberek vizslató tekintetét elkerülve, ám a fülke elhagyását követően másokkal közös térbe lépünk. Itt arra kell ügyelni, hogy — mint a társadalmi élet többi színterén — adjuk meg mindenkinek a kellő tiszteletet azzal, hogy nem hozzuk őket kellemetlen helyzetbe. Az ottlétünk célja nem mások megfigyelése, hanem a fürdőzés előtti és utáni átöltözés, elkészülés, összepakolás.

Zuhanyzás

A vízben található tisztító vegyszerek reakcióba léphetnek a bőrünkön található kozmetikumokkal, és kellemetlen tüneteket eredményezhetnek, ezért is fontos, hogy medencézés előtt lezuhanyozzunk. A legtöbb fürdőben erre tábla is figyelmeztet, de mindenféleképpen fontos a megfelelő higiénés szabályok betartása. Csobbanás előtt néhol ajánlott, néhol pedig szigorúan kötelező lezuhanyozni, ennek érdekében az öltözők és a medencék között elhelyezve találhatóak zuhanyzók. Ezeket természetesen a medence elhagyása után is igénybe vehetjük, így fürdőzés után is megtisztulhatunk.  Emellett a medencék előtt többnyire lábmosókat is találunk, amelyek szintén a medencék tisztaságát hivatottak megőrizni.

A medencében

Természetesen az alapvető társadalmi normák betartása itt is fontos. Ne zavarjunk másokat nem kívánt közelséggel, figyeljünk arra, hogy mindenkinek teret és utat hagyjunk. Tartsuk észben a medencék természetéből adódó szabályokat, például ne labdázzunk a gyógymedencében, és ügyeljünk a biztonságra a hullámmedencében. Arra is gondoljunk, hogy a masszázsmedencék férőhelye és a masszírozó vízsugarak száma véges, nem foglalhatjuk el a fürdőben töltött idő egészében, főleg akkor, ha látható, hogy mások is várnak arra a helyre.

Az úszómedencékre emellett további szabályok vonatkoznak. Itt a medence hosszabbik, általában jobb oldalán kell úszni, a kijelölt sávokon, az úszás irányának betartásával. Kerüljük az ide-oda keresztbe úszkálást, és ne tévesszük össze az élménymedencékkel — ne ugráljunk a medencébe, ne labdázzunk, és ne vigyünk be matracot, úszógumit. Ami még fontos, hogy mindig viseljünk úszósapkát, így is ügyelve egymásra.

illem2.jpg

Fürdőzés gyerekekkel

Elsősorban azt tartsuk észben, hogy sok fürdő nem gyerekeknek lett kitalálva. Persze, ha rendelkeznek gyerekmedencével, semmi nem áll a szórakozás útjába, de ezt mindenféleképpen előre derítsük ki, mert nemcsak az élményt ronthatja el, de veszélyes is lehet számukra a nem nekik tervezett medence. Amennyiben kisgyermekkel szeretnénk fürdőbe látogatni, néhány fontos dologra feltétlenül emlékezzünk. Használjunk úszópelenkát, ha ilyen korú gyermekünk van. Ha pedig már abban a korban van, hogy szaladgálna és játszana, magyarázzuk el neki, hogy a fürdő vizes, csúszós talaján ez miért nem jó ötlet. Emellett nyilván sok szabályról nem tudnak, így fontos, hogy mindig szemmel tartsuk őket, vigyázzunk rájuk, főleg akkor, ha nem tudnak úszni.

Legyünk tekintettel egymásra!

Ez minden további témát magában foglal, amelyet az utcán járva is betartanánk. Figyeljünk oda, hogy az esetleges zsúfoltság esetén is adjunk teret másoknak. Válasszunk helyet az alapján, hogy megfelelő mennyiségű hely jusson nekünk és másoknak, ne a medence közelsége legyen az elsődleges szempont. Ne zavarjuk mások nyugalmát semmiféle túlzott hangoskodással, hiszen a legtöbben pihenés, kikapcsolódás céljából fürdőznek, vagy fontos nekik, hogy a sportolásra tudjanak koncentrálni. Ha a testünk valamely területén nyílt seb található, vagy fertőző bőrbetegségünk van, akkor keressünk más kikapcsolódási lehetőséget, valamint sebtapasszal se menjünk be a vízbe, hiszen könnyen leázik, és a vízbe kerülve nem túl esztétikus a látványa. Ne szemeteljünk, sem a vízben, sem a fürdő területén, különösen odafigyelve az étel-, és italmaradékokra, valamint a csomagolásukra, hiszen ez nemcsak az esztétikai élményt rontja, hanem szennyeződéssel is jár, valamint sérülésekhez vezethet. Ha létesítettek dohányzásra kijelölt helyet, mindenféleképpen azt használjuk, a dohányfüsttel és a csikkekkel ne zavarjuk fürdőző társainkat.

illem3.jpg

Összességében tehát a legfontosabb, hogy legyünk tekintettel a higiéniára, a környezetre, másokra, és mindannyiunk egészségére, hogy ezzel is minél jobb fürdőélményt biztosíthassunk másoknak és magunknak egyaránt!

ttps://media.hazipatika.com/cikkek/main//0/strandolas_n_2.jpg?1625139538558
https://www.termalfurdo.hu/images/cikk/4191/azevfurdoje2_900556_1.jpg
https://cdn.portfolio.hu/articles/images-xl/s/t/r/strand-448800.jpg

Az úszás története

Az úszás az alapsportágak egyike, története alighanem az emberiség kezdetéig vezethető vissza. Nézzük, hogyan is vált a mai napig kedvelt sportággá és szabadidős tevékenységgé.

uszas1.jpg

Az ősemberek halászat során rákényszerültek, hogy megtanuljanak a vízzel bánni, benne mozogni, azaz úszni. Ezért nem véletlen, hogy több ókori civilizáció (mezopotámiai, egyiptomi, kínai, indiai és görög) vízparton, folyók és tengerek mentén jött létre, így történelmük óhatatlanul összefonódott az életet adó vízzel.

A Római Birodalomban különösen nagy volt a fürdőzés kultusza. Az ókori rómaiak átvették, folytatták, sőt szinte a tökélyre fejlesztették a korábbi vizes szokásokat, hagyományokat. Érdekes módon annak ellenére, hogy egészségügyi, nevelési, harcászati szempontból is fontosnak tartották az úszást, nem szerepelt az ókori olimpiai játékok programjában. Bár a vízben nem versenyeztek a sportolók, a versenyeik fáradalmait itt pihenték ki. Míg a rómaiak hatalmas úszásra is alkalmas fürdőket létesítettek, a görögök inkább a természetes vizeket részesítették előnyben. Az ókori görögöknél az úszás a műveltség fokmérője volt. Aki nem tudott írni és úszni, az műveletlennek számított, emellett mind az athéni, mind a spártai nevelés fontos része volt.

A középkorban a megváltozott erkölcsi ideálok miatt az egyház a nyilvános fürdőzést, ezzel együtt az úszást is erkölcstelen, szemérmetlen cselekedetnek nyilvánította. Az úszással, fürdéssel kapcsolatos előítéletek, babonák hatására az úszás- és a fürdőkultúra fejlődése abbamaradt. Ebből kifolyólag a középkori Európában az emberek legnagyobb része nem tudott úszni, a vízbefulladásos balesetek az egyik leggyakoribb halálozási okok között szerepeltek, emiatt az úszás veszélyes tevékenységként volt elkönyvelve. Látva a bajt szerte Európában az uralkodók nemcsak a fürdőket, hanem a nyílt vizekben történő fürdőzést is megtiltották.

uszas2.jpg

A reneszánsz korban a testkultúra fellendülése világszerte elvetette a középkor úszással szembeni előítéleteit. A reneszánsz ember felfedezte a test, a mozgás szépségét, visszatért az ókor testkulturális értékeihez, a rekreációs tevékenységek ösztönös és tudatos alkalmazása ismét elterjedt, teret hódított, és divatba jött a szabad vizekben való úszás, fürdés. Az úszásra már úgy tekintettek, mint a test edzésének egyik formájára, így a hadseregekben és az iskolákban is elkezdték az oktatását.

Hazánkban Mária Terézia iskolaügyi rendelkezésében, a Ratio Educationisban tiltotta be az úszást, majd egy 1786-os rendelet életbiztonsági okokból a Balatonban való fürdőzést is megtiltotta. Mivel a víz csábításának az emberek nem tudtak ellenállni, a rendeletet kevesen tartották be. A nyílt vizek tovább szedték áldozataikat, jelentősen megnőtt a vízbefulladások száma. A napóleoni háborúkban katasztrofálisan magas volt a monarchia katonáinak vízbefulladási aránya. Ez egy kissé felnyitotta az úszásellenes tábor szemét. Az 1810-es évek második felében favázas folyamuszodákat kezdtek építeni. A reformkor szerves részét képezték ezek a dunai folyamuszodák. Ezek, a Duna vizén úszó, gerendákra épült úszó faszerkezetek a rakpart díszeként több mint száz éven keresztül elégítették ki az úszás, fürdés után vágyakozók igényeit.

Az úszás már az 1896-ban Athénban rendezett első olimpiai játékok programjai között is szerepelt. Az úszók - ekkor még csak férfiak - négy versenyszámban versenyeztek. Az úszás első olimpiai aranyérmét a száz méteres gyorsúszásban diadalmaskodó Hajós Alfréd szerezte. A versenyúszás kialakulása a rekreációs céllal végzett úszásnak is kedvezett. Az emberek egyre gyakrabban jártak ki fürdőzni a szabadba. A 20. századra már civilizációs fejlődésünk hátrányainak ellensúlyozására, a fizikai inaktivitás, az egészségtelen életmód kompenzálására, a megnövekedett szabadidő hasznos eltöltése érdekében, vagy csak a pihenés, a felüdülés, a szórakozás miatt a ma emberének ismét vissza kell térnie az életet adó vízhez.

uszas3.jpg

Az úszás tehát, mint sport és mint szabadidős tevékenység, szerves részét képezi az emberiség történelmének. A kezdetektől a mai napig elválaszthatatlanul össze van fonódva az emberi léttel.

Képek forrása:
https://oekastatic.orf.at/static/images/site/oeka/20120626/almasy_schwimmer.5070936.jpg
https://live.staticflickr.com/208/440818010_78fea50f04_b.jpg
https://media.istockphoto.com/photos/aerial-top-view-male-swimmer-swimming-in-swimming-pool-professional-picture-id1332857654?b=1&k=20&m=1332857654&s=170667a&w=0&h=WpW3--Gj2X2JByndgnhGuuCWvwNSpnJIKfa9BWfDIcI=

A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda története

Budapest egyik leghíresebb épülete, a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda 1913. június 13-án nyitotta meg kapuit a fürdőzni vágyók előtt. A neobarokk stílusban épült gyógyfürdő mára Magyarország, valamint Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexumává nőtte ki magát.

szechenyi1.jpg

A fürdő története a XIX. század második felében kezdődött, amikor Zsigmondy Vilmos bányamérnök a Pest környéki vizek tanulmányozásából azt a következtetést vonta le, hogy a Városliget (mai Hősök tere) területén fúrt kútból hévíz nyerhető. Az ötlet megragadta a városi tanácsosok figyelmét, és megbízták, hogy a város részére fúrjon egy artézi kutat. A kút fúrása 1868 és 1878 között zajlott; eredménye 970 méter mélyről feltörő 74,5 ℃ hőmérsékletű víz volt, amelyet azonnal hasznosítani kezdtek: ideiglenes ivócsarnokot emeltek és nagyszabású terveket szőttek egy fürdő létesítésére, a feltörő víz gyógyhatású tulajdonságai miatt.

A területen ezután Artézi fürdőt üzemeltettek, amely azonban egyre kevésbé felelt meg a kor igényeinek, így 1884-ben megbízták Czigler Győzőt, hogy tervezze meg a fürdő új épületét. Az építkezés 1909-től 1913-ig tartott, ám nem az eredetileg tervezett helyszínen, mivel felmerült annak az igénye, hogy az Andrássy utat a Városligeten keresztül meghosszabbítsák, így a fürdő végül nem itt kapott helyet. A külső és belső díszítéseken a kor jeles személyiségei dolgoztak Maróti Gézától Róth Miksáig.

szechenyi2.jpg

A fürdő töretlen népszerűsége, valamint az egyre jobban elterjedő szabadban való fürdés igénye halaszthatatlanná tette a fürdő fejlesztését, így az építkezés következő korszaka 1926-ban jött el, amikor egy nyilvános tervpályázaton Francsek Imre nyert és kapott így megbízást a bővítés megtervezésére. Ő az új részeknek is "friss reneszánsz" stílust szánt, így illesztve az újabb részeket a régiekhez. Három kültéri medence is épült a fürdő új belső udvarán, amely ekkor a pesti oldal első uszodájának számított. Az átadásra 1927. augusztus 9-én került sor. Az ekkor épített két kupola alatt találhatóak az oktogon medencék, a szaunák, illetve a nedves és száraz hőlégkamrák. A szaunák érdekessége, hogy 1964-től 1985-ig csak ideiglenes formában működtek, amikor is nyár elején szétszerelték, majd a tél kezdetével újra összerakták őket. Ma már szervesen összeolvad a régi épület a hozzáépített neoreneszánsz íves szárnyakkal és uszoda-strandfürdő bejárati frontjával.

A felújítás mellett a vízhozam növelése érdekében szükségessé vált egy második artézi kút fúrása. A fúrási munkálatokat 1936. július 9-én kezdték meg és azok mintegy két évig tartottak. 1938. március 16-án 1256 méter mélyen 77 °C-os termálvizet találtak. A kútból 24 óránként 6000 m³ víz tört a felszínre, amely megoldotta a fürdő termálvízellátását és az épület fűtését is. 1939-re a fürdő fűtőberendezését átalakították a hévízzel való fűtésre, valamint a fürdő mellett ivócsarnok is épült, amely a Szent István forrás nevet kapta. Az itt feltörő víz kénes-fluoros gyógyvíz. A víz ízületi degeneratív betegségek, ízületi gyulladások, baleseti utókezeléseknél javasolt. Ivókúra formájában gyomorhurut, gyomorfekély, gyomorsav-túltengés, vesebetegségek és húgyúti gyulladások esetén ajánlott.

A fürdő állapota a 20. század második felére igen leromlott, ezért 1997-ben további felújítási munkálatok  kezdődtek. Először a Francsek-szárny műemléki rekonstrukciója kezdődött meg. A falak visszakapták eredeti, sárgás színüket, pótolták a hiányzó műkő elemeket, és restaurálták az előlépcsőket valamint a teraszokat. Az átalakítás során az egyik külső medencét élménymedencévé alakították át. 2003 nyarától folytatódott a Francsek-szárny tető- és homlokzati felújítása, valamint megkezdődtek a Czigler-szárny és az ivócsarnok felújításai is. 2004-ben befejeződött a Czigler-szárny főhomlokzatának felújítása az elektromos és gépészeti hálózat korszerűsítésével együtt. A kupolacsarnok rekonstrukciója 2005 végén kezdődött meg, mely az épület legdíszesebb részének számít, mozaikképeivel és stukkóival. A kupola felújítása 2006 nyarára teljesen befejeződött.

szechenyi3.jpg

A Széchenyi Gyógyfürdő mai formájában Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, amelyben 21 nyitott és fedett medence, valamint 10 szauna található. Az élménymedencében sodrófolyosó, víz alatti pezsegtetés, nyakzuhany és az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár működik. A hagyományos gyógyító ellátás mellett, számos wellness szolgáltatás is elérhető a fürdőben, ilyen a szauna használat és a vízi torna.

Képek forrása:
https://www.termalfurdo.hu/images/cikk/5331/termalfurdo_szecheny_anno900556_1.jpg
https://welovebudapest.com/i/3f/szechenyi-furdo-bodis-krisztian-2018-01-bodis-krisztian-2018-01.inbox780x585.jpg
https://welovebudapest.com/i/10/szechenyi-furdo_bodis-krisztian_20170204.inbox780x585.jpg

Szaunaprogramok, az egészség testőrei

Legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a szaunázás kedvező hatással van a szervezetre, fokozza az anyagcserét, ezáltal kedvezően befolyásolja az immunrendszer működését, szépíti, tisztítja a bőrt, valamint kedvező hatása van a keringési rendszerre. De azt vajon tudják, hogy ezen felül milyen szaunaprogramokban van lehetőségük részt venni?

1_kep.png

A szaunaprogram, szaunaszeánsz, szaunaceremónia, szaunashow és felöntés szavak ugyanazt a fogalmat takarják: egy sokkal intenzívebb élményszerzési formát, mint a hagyományos szaunázás. Nemcsak az élmények vonatkozásában, de egészségügyi hatásait tekintve is elmondható, hogy a szaunaprogramok során a szaunázás minden tulajdonsága, mely a szervezetet befolyásolja, többszörösére erősödik. A szakképzett szaunamesterek által vezetett programok egészségügyi hatásai mellett a lelket is ápolják. A felöntések során megismerkedhetünk a szaunázás kultúrájával, történetével és sokat tanulhatunk erről a kikapcsolódási formáról. A kikapcsolódás mellett azonban az is fontos, hogy mindenféleképpen tisztában legyünk a szaunaetikettel, és tartsuk be a programokra vonatkozó szabályokat.

A szaunaprogram általában egy 10-20 perces (ennyi idő ugyanis elegendő és egészséges szaunázási időtartamot biztosít) program, amelyet egy képzett szaunamester vezet. A mester a program alatt a forró kövekre különféle illóolajokkal illatosított vizet locsol vagy jeget helyez, ezzel emeli folyamatosan és egyenletesen a hőérzetet a szaunában, miközben törölközőkkel, zászlókkal és más kellékekkel különféle legyezési technikákat hajt végre, így a résztvevők testét különféle irányú és erősségű levegő éri. Igyekszik a vendégre figyelni, a reakciók és a visszajelzések alapján személyre szabott ventillációt nyújtani.

A szaunaprogramoknak több változata létezik, amelyek szabadon kombinálhatóak s szaunamesterek által. A képzett szakemberek legyezési technikákat alkalmaznak, amelyekkel magasabb szintre emelik a szaunaszeánszokat egy egyszerű szaunázáshoz képest. A különböző illóolajok jótékony hatásait a célnak megfelelően választják, emellett használhatnak különböző bőrápoló termékeket, valamint a hőmérséklettel és a pára mennyiségével is játszhatnak. Ezek mellett fontos a megfelelő zene kiválasztása, és egy jó társasággal garantált a jó hangulat.

A szaunaceremónia egyik legfontosabb eleme az illóolajok megfelelő kiválasztása. Különböző olajok más és más hatást nyújtanak, a szaunamesterek pedig tudatosan választanak ezek közül. Használhat frissítő, felpezsdítő olajokat, mint például a menta és a citrusos, trópusi illatok; vagy a megnyugvást és ellazulást segítő kamillát, levendulát vagy szantálfát. Emellett választhat gyógynövényes illóolajokat is, amelyek az ellazításon vagy felpezsdítésen felül gyógyító hatással is bírnak.

2_kep.jpg

A programok alkalmával a mester természetes anyagokból készített bőrápoló termékeket használ: a testradír után kellemes hidratáló pakolás kerül a bőrre. A leggyakoribb ilyen testradír a tengeri só, ám emellett cukrot és őrölt kávét is alkalmazhatnak. A verejtéktől nedves bőrt a szaunázók tengeri sóval dörzsölik be, így megszabadulnak a szaunázás alatt megduzzadt és elhalt hámsejtektől, a bőr puha és tiszta lesz, az apróbb sebek összehúzódnak és 3 millió verejtékmirigy válik sokkal aktívabbá. Az ezt követő hidratálást általában mézzel végzik. A gőzkabin melegét és a méz jótékony hatását egyesítve, egyenletesen a bőrbe masszírozva beépül és felszívódik, nem hagy maga után ragacsos nyomot. A méz segítségével a bőr fellélegzik, selymessé válik és szinte újjászületik. Eközben a szaunamester vízzel locsolja a köveket, jobban megnyitva a bőr pórusait, intenzívebbé téve az izzadást.

Ezt követően, a szaunaprogram lezárásaként általában jeges felöntésre kerül sor, ami során a szaunamester jeget helyez a forró kályhakövekre, melyeket a szertartás előtt akár különböző illatú illóolajjal is fűszerezhet. Emellett a vendégek testüket jéggel dörzsölhetik. A lépés lényege, hogy serkentse a vérkeringést, valamint edzze a tüdőt

A hagyományos szaunaszertartásokon kívül különlegesebb programokkal is találkozhatunk. Ilyen például a sörös felöntés, ahol a sör (vízzel megfelelő arányban keverve) a kövekre kerül és gőzzé alakulva maláta és árpa keverékének illatával telíti a levegőt. Ennek illata nagyban hasonlít a frissen sült kenyéréhez. Nagy mennyiségben szabadul fel, és csapódik le bőrünkön a sörben fellelhető E és D vitamin, mely bőrünkbe épülve selymessé, finom tapintásúvá teszi azt. Ilyen különleges összetevő lehet a csokoládé is, amelyet bőrünkre kenve használhatunk. A kakaóban található polifenolok antioxidáns tulajdonságuknak köszönhetően kimagaslóan jó öregedésgátló hatásúak, mivel kiváló hatással vannak a bőr mikrokeringésére. A kakaó proteinek pedig táplálják, hidratálják, feltöltik a bőrt, erősítik a bőrszöveteket. A benne lévő esszenciális olajok mennyei illata segíti a tökéletes testi, szellemi ellazulást.

Ha tehát megjött a kedvük a kipróbálásához, vagy újra elmerülnének ebben az élményben, keressék az aktuális programajánlatot a szaunaprogramot kínáló létesítményekben.

 3_kep.jpg

 

https://erzsebetfurdo.morahalom.hu/media/thumbs/im/ag/e2/image_2fb0b301c16e12059f70cd61b840dc4b-934e033b-674994.jpg

https://www.budapestgyogyfurdoi.hu/static/dokumentumtar/Csillaghegy/a20.jpg

https://www.szechenyifurdo.hu/static/dokumentumtar/IMG_0647.jpg

 

 

Thalasso terápia — a gyógyító tenger

A tengervíz és a tengerből származó hatóanyagok egészségmegőrző és szépítő hatásai már régóta ismertek. Modern kori felhasználásuk azonban széleskörűbb, mint valaha.

            A thalasso terápia fogalma a görög thalassa (tenger) és therapeia (gyógyítás) szavakból született. Szó szerint lefordítva a thalasso terápia jelentése: „tenger általi gyógykezelés”. A termálfürdők és a kapcsolódó kezelések eredete a távoli ókorba vezethető vissza. A rómaiak hittek a termálvizek és a thalasso terápia pozitív hatásában és már az ókori Görögországban és Egyiptomban is használták a tengert az egészség érdekében. Hippokratész írásaiban is megtalálhatók ilyen kezelési módok reuma és isiász esetére, valamint a történelem során a tengeri népek egyszerűen a mindennapokban “algafürdőt” vettek, a halászok pedig gyerekeiket dörzsölték be algával, hogy ettől erősödjenek. Az idő során azonban ez a tudás feledésbe merült, ám évszázadokkal később újra foglalkoztatni kezdte az embereket.

A portugáliai Povoa de Varzimban, ahol a tengeri köd miatt magas a jódkoncentráció, 1725 óta bevett gyakorlat volt a tengeri fürdés, amelyet bencés szerzetesek vezettek be. 1750-ben egy londoni orvos megállapította, hogy a tengerparton lakók ritkábban betegednek meg, mint a máshol élők, ezért betegeit tengervizes fürdőkben gyógyította. Egyes források szerint a thalassoterápiát a franciaországi Bretagne tengerparti városaiban fejlesztették ki a 19. században, majd 1865-ben egy francia orvos, Joseph de la Bonnadiere nyilvánosságra hozta egy doktori munkáját „Thalasso terápia” címmel, amelyben először definiálta tenger általi gyógymódként és ismertette meg a világgal.

A bizonytalan eredetét félretéve, ezt követően biológusok bebizonyították, hogy a tengervíz összetétele hasonlít az emberi vérplazmáéra ásványi anyagok és nyomelemek szempontjából; tele van jóddal és cinkkel, ami nélkülözhetetlen a szervezet számára. Továbbá a benne található algák igazi ,,ősi erővel” bírnak: bioaktív vegyületek, amelyek visszavezetnek az élet forrásához — a tengerhez és a vízhez. Hihetetlenül gazdagok vitaminokban, ásványi anyagokban, koncentrálják a tenger értékes kincseit, magnéziumot, vasat, cinket, szelént, jódot, vitaminokat, aminosavakat. Ezek a bőrön keresztül bejutva rendkívül jó hatással vannak az emberi szervezetre. A tenger és a belőle nyert természetes készítmények csodálatos hatásukat fürdés közben fejtik ki, amikor is a bőrön keresztül cseretranszport játszódik le, ahol a szervezet a számára hiányzó létfontosságú anyagokat a tengervízből szerzi vissza.

A tenger mélyéről összegyűjtött iszap képes a meleg, valamint a víz megtartására, így kiválóan alkalmazható a test- és arckezeléseknél. A korábbi, pusztán tengervízkezelés az utóbbi években egy tenger körüli gyógykezeléssé nőtte ki magát, ugyanis a tengervíz gyógyító hatása mellett pakolásokat vagy iszap- és algafürdőket, illetve egészséges tengeri klímában való időtöltést is alkalmaznak egyidejűleg, valamint emellet a szépségiparban is elkezdték használni a tenger és a tengeri élővilág jótékony hatásait.

A thalasso terápia gyógyító célú alkalmazásai igen sokrétűek: stressz, kimerültség, magas koleszterinszint, szív- és keringési problémák, visszérbetegségek, reumatikus fájdalmak, sportsérülések, bélbetegségek esetén használnak, valamint védelmet nyújtanak a fizikai megerőltetéssel szemben, erősítik az immunrendszert, védik a hajat, a bőrt és a körmöket, regenerálnak és fenntartják a szervezet öngyógyító erejét. A sós víz ezen kívül fertőtlenít antiszeptikusan, vérzéscsillapító, s így sokféle bőrbetegségen is segít: hatékony az ekcéma, a pszoriózis és az allergiás bőrpanaszok kezelése terén is.

Ilyen thalasso kezelések az algafürdők, a tengervizes medencében végzett mozgásterápiák, víz alatti masszázs, tengeri sóval végzett peeling, alga- és iszappakolások vagy a masszírozás. A thalasso algapakolás során algakivonatokkal kezelik a testet, melynek hatására értékes ásványi anyagok jutnak a szervezetbe, javul a bőr feszessége és a szerkezete. Kiemelkedő még a thalasso iszappakolás, melynek során vitalizáló ásványi anyagok nyugtatják, tisztítják és fertőtlenítik a bőrt. Hatásos a tengervizes fürdő is, amely javítja a szövetek oxigénellátását, izomlazító és relaxáló hatású. Fokozza az anyagcserét, és elősegíti a szervezet méregtelenítését. A víz magas ásványi anyag és nyomelem tartalma revitalizálja, hidratálja a bőrt, és serkenti a méregtelenítő folyamatokat. A thalasso masszázs után bőrünk látványosan puha és lágy lesz, köszönhetően a tengeri kivonatokat tartalmazó ápoló és hidratáló krémeknek. Népszerű még a body wrapping, más néven testtekercselés, melynek során a testet olyan vászonba csavarják, melyet méregtelenítő anyagokkal itattak át. A kezelés karcsúsít és feszesíti a bőrt, méregtelenítő és relaxációs hatással van szervezetünkre.

Amennyiben ilyen thalasso terápiás kezelésekre vágyunk Budapesten, feltétlenül látogassunk el a Széchenyi vagy a Pesterzsébeti fürdőbe, ahol igénybe vehetjük ezeket a szolgáltatásokat.

 

 

http://www.avrvm.it/avrvmeu/wp-content/uploads/sites/3/2016/05/Valle-dellErica_benessere_piscina.jpg
https://www.szechenyifurdo.hu/static/dokumentumtar/Thalasso/THALION%20F%C3%9CRD%C5%90.jpg
https://www.hepburnbathhouse.com/BelgraviaMedia/HepburnBathhouseAndSpa/Images/CTA%20Panels/thermal-mineral-mud-bath.jpg?ext=.jpg

A Szent Gellért fürdő története

A Szent Gellért gyógyfürdő Budapest egyik leghíresebb gyógyfürdője, épülete a magyarországi szecesszió kiemelkedő alkotása. 1918. szeptember 26-án reggel 7 órakor nyitotta meg kapuit, a nyitást követő 3 órában már több, mint 200 fürdőző élvezte az újonnan átadott medencéket.

A fürdő története egészen a X. századig nyúlik vissza, a forrásáról elsőként ekkor tett említést egy krónika. Az első feljegyzés itt álló épületről egy Szent János által 1178-ban alapított kórházról szólt, ahol pestises betegeket kezeltek. Ezután a XIII. században II. András király ispotályt és fürdőt alapított a Gellért-hegy lábánál, ahol lánya, Szent Erzsébet leprás betegeket kezelt. Ezt követően a török időkben az Acsik ilidzse nevű fürdő állt a mai Gellért fürdő helyén, majd Buda visszafoglalásával a fürdő újra magyar kézre, I. Lipót háziorvosának tulajdonába került, végül a fia 1718-ban eladta Buda városának.

Ekkor még csak Sáros fürdőként emlegették a forrásvízzel feltörő, a medencék fenekén leülepedett finom forrásiszap miatt. A XIX. század második felében az egyszerű, egyemeletes, pajtaszerű épületet Buda és Pest lakói, valamint a szomszédos mezővárosok és falvak lakói látogatták. 1894-ben, a Ferenc József híd építésekor, a Sáros fürdő épületének lebontása volt a mai napig üzemelő Szent Gellért gyógyfürdő születésének kezdete. Az épület megtervezésére 1905-ben kiírt pályázaton három építész végzett az első helyen, így végül Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin és Stark Izidor tervei alapján jött létre a mai Gellért fürdő épülete. A belső díszítőelemek a korabeli képzőművészeti élet kiemelkedő alkotóinak munkája. A kézzel festett üvegablakok például Róth Miksa műhelyében készültek, és minden ablak egy epizódot ábrázol Arany János Buda halála című művéből.

A Gellért Hotel és Gyógyfürdő 1912 és 1918 között épült, és 1918-ban került átadásra. A főváros első luxuskategóriájú fürdőlétesítménye volt, amihez harmincágyas kórház is tartozott, és akkoriban Európa legkorszerűbb gyógyfürdőjének számított. A megnyitáskor szinte egyedülállónak számító inhaláló, pneumatikus, valamint infrakamra is várta a gyógyulni vágyókat. A kor igényeinek megfelelő, fényűzően berendezett társas-termál, valamint termál-kádfürdők álltak a nagyközönség rendelkezésére, míg az iszapkezeléseket közös helyiségben és külön fülkékben is igénybe vehették kiegészülve a szénsavas és sós fürdők lehetőségével. Az orvosi laboratóriumhoz és elsőrendűen felszerelt egészségügyi részleghez állandó orvosi felügyelet is társult.

1927-ben a fürdő egykori parkja területén hullámfürdővel bővült, amely a világ első hullámmedencéjeként van számon tartva, és még ma is üzemel. 1934-ben pezsgőfürdővel bővült, amelyhez az úszómedence egyharmadát ólomlemezzel szigetelték el, és a fúvófejek között színes világítótestek sejtelmes fénnyel árasztották el a medence vizét.

A második világháború előtt a Gellért gyógyfürdő exkluzív vendégkörrel rendelkezett: itt töltötte mézesheteit I. Julianna holland királynő, valamint a fürdő híres látogatói közé tartozott Rabindranáth Tagore is. A fürdő azonban a második világháború idején súlyos károkat szenvedett. A szobák egy részét még abban az évben helyreállították, de az épület Dunára néző részét csak 1961-ben. Ezt követően a szállóban 1980-ban került sor felújításra és modernizálásra. Az ekkor kedélyesen csak "Gelázs"-ként emlegetett gyógyfürdőben bálokat, zenés rendezvényeket is szerveztek. A fürdőt Richard Nixon amerikai elnök is frekventálta, valamint több hazai és külföldi film helyszínéül is szolgált.

A fürdőben eredetileg külön női és férfi termál részleg üzemelt. Az ezredforduló után hétköznapokon megtartották ezt a rendszert, hétvégén pedig mindkét nem számára egyszerre üzemelt az egykori női és férfi részleg. 2013-tól kizárólag így üzemel.

A Gellért fürdő átfogó felújítása 2007 és 2008 között zajlott. Megőrizték az eredeti  Zsolnay-mozaikokat, márványoszlopokat, üvegeket és szobrokat. Amennyiben a közeljövőben ki szeretnénk élvezni a Gellért fürdő által nyújtott élményt, érdemes még idén felkeresni, mivel előreláthatóan az elkövetkező két évben felújítások miatt zárva fog tartani.

A fürdő nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos-kloridos hévízének fluoridion tartalma is jelentős. A víz kifejezetten ajánlott mindazoknak, akik ízületeik degeneratív betegségével, gerincmegbetegedésekkel, ízületi gyulladásokkal, porckorongsérülésekkel és -bántalmakkal, érszűkülettel, keringési zavarokkal vagy asztmás, idült hörghurutos panaszokkal küszködnek.

Ha tehát a budapesti fürdőélet és építészet egyik legkiemelkedőbb helyszínét kívánjuk felkeresni az idei év során, nincs jobb választás, mint a Szent Gellért gyógyfürdő.

https://fortepan.download/_photo/1600/fortepan_20824.jpg
https://fortepan.hu/hu/photos/?q=Gell%C3%A9rt%20Gy%C3%B3gyf%C3%BCrd%C5%91
https://www.gellertfurdo.hu/static/dokumentumtar/Gell%C3%A9rt/Gell%C3%A9rt%20n%C5%91i%20term%C3%A1l.jpg

A Paskál Gyógy- és Strandfürdő története

    Ha Budapest gazdag fürdőtörténetére gondolunk, lehet, hogy először fel sem merül bennünk, hogy még 1989-ben is épült új strand, ám a Paskál Fürdő mégis ekkor nyitotta meg kapuit. Ezzel a Paskál Gyógy- és Strandfürdő elnyerte a Budapest legfiatalabb strandfürdője címet. 

screenshot_2021-10-27_at_13_47_40.png

Fiatal kora ellenére létrejötte hagyományos módon történt. A Rákos-patak egykori hídja mellett álló, 18. században épült Paskál-malom közelében 1965-ben kútfúrást kezdtek, amely eredményeként 1735 m mélyből 1396–1402 m-es mélységközben levő perforáción át 1000 liter/perc hozamú, 70 °C hőmérsékletű hévíz tört elő. Az így kialakult Paskál-malmi-forrás vizének hőmérséklete és összetétele nagyjából megegyezik a városligeti fúrásokból származó vízzel, így feltételezhető, hogy közös forrásból származnak. A termálvíz összetétele nátriumot is tartalmazó kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos kloridos hévíz, melynek fluoridion-tartalma is jelentős.

Érdekes módon a Paskál Strandfürdő nevének története régebbre nyúlik vissza, mint magáé a fürdőé. A közhiedelemmel ellentétben nincs köze a francia fizikushoz. Egy eredetileg görög származású magyar nemesi családnak viszont annál inkább. Paskál (akkoriban még Paschgall) György, pékmester, 1745 környékén malmot épített a Rákos-patak partján. Bár több malom is állt itt ekkoriban, híressé egyedül ez vált, de annyira, hogy a család tiszteletére, valamint a malom emlékére az egyik közeli utcát 1931-ben Paskál névre keresztelték, valamint a környéken a mai napig több üzlet is őrzi a nevét.

A fürdő tehát 1989-ben nyitotta meg kapuit két szabadtéri medencével, majd több, mint 25 évig ilyen formában üzemelt. Fedett medencék, illetve téliesített épületrészek ekkor még nem tartoztak a strandhoz, így a fürdő még csak szezonálisan tudta fogadni a vendégeket. 

screenshot_2021-10-27_at_13_47_47.png

Az első teljeskörű fejlesztésre 2016-ban került sor. Felújításra és átalakításra kerültek a strand medencéi és öltözői is. Az átalakítás során a korábban egybeépített rombusz, illetve téglalap alakú medencék szétválasztásra kerültek, így már külön strand- és úszómedenceként üzemeltek a strand területén. A felújítás mellett kialakításra került egy közel 1400 m2 alapterületű új fürdőépület. A fedett részen egy tanmedence, egy gyerekmedence, egy gyógymedence és egy kinti-benti, vízi bárral üzemelő élménymedence is helyet kapott, így már egész évben várta a vendégeket. Kezelőhelyiségeket is létrehoztak, amelyeknek köszönhetően már több gyógyszolgáltatás is elérhető volt a gyógyulni vágyóknak. Emellett több szauna is megépítésre került, ezek közül külön érdemes kiemelni a geotermikus szaunát, ugyanis ez a közismert finn szaunával ellentétben nem fa-, hanem kőborítású, így a páratartalma jóval magasabb, különleges élményt nyújtva a szaunázás szerelmeseinek. A vendégek kényelmét egy beltéri terasz és a belső udvarban kialakított pihenőhelyiségek is szolgálják, ez a kulturált, parkosított környezet színvonalas pihenési lehetőséget biztosít az idelátogatóknak.

Ezután többször is bővült a fürdő felhozatala, 2017-ben kialakításra került egy új finn szauna, amely befogadóképességének köszönhetően lehetővé vált megvalósítani különböző szaunaprogramokat. Ettől az évtől kezdve az úszómedencét is kényelmesebb igénybe venni a téli hónapok során a fölé építhető sátornak köszöhetően. Az egész évben igénybe vehető medencék száma 2018-ban is bővült. Ekkor került átadásra a főépület végében található relax medence, amely elkülönített elhelyezkedése kimondottan ideális a pihenni vágyók számára.

Semmiképpen sem érdemes tehát kihagyni ezt a több szempontból is egyedi strandfürdőt, ha gyógyulásra, szórakozásra vagy kikapcsolódásra vágyunk.

screenshot_2021-10-27_at_13_48_00.png

https://termalfurdok.com/wp-content/uploads/2019/03/Paskal-Gyogyfurdo.jpg
https://welovebudapest.com/i/99/paskal.exact1980w.jpg
https://termalfurdok.com/wp-content/uploads/2019/03/Paskal-furdo.jpg

Mi is az a Medical Wellness?

 

        Már a régi görögök is az „ép testben ép lélek” elvét vallották. A medical wellness lehetőség arra, hogy orvosi asszisztencia mellett, irányított formában tegyünk a fizikai, és így a lelki egészségünkért is.

A 2007-ben elfogadott, hivatalos nemzetközi definíció szerint a medical wellness „olyan tudományosan igazolt egészségügyi eljárásokat tartalmazó szolgáltatások, amelyek az életminőség és a szubjektív egészségérzet tartós javulását segíti elő preventív szemlélet tükrében, illetve az egészségtudatos életforma támogatását szorgalmazza”. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a medical wellness valójában a vendéglátás és a gyógyászat összefonódása. Egyik legfontosabb célja a betegségmegelőzés, általában a látogatók életmódjának az átalakításával. A vendéget egészként szemléli és egyéni terápia alapján kezeli. Törekszik a betegségek megelőzésére, egyénre szabott terápiák kidolgozásával. Egészséges életmódot próbál kialakítani és emellett élményszerű vendéglátást biztosít. Célja tehát az életforma tartós megváltoztatásán keresztül az egészségfejlesztés és az egészségmegőrzés. Ebben az értelemben a medical wellness több, mint egy hagyományos gyógyászati kezelés: kiegészül természetgyógyászati kezelésekkel, alternatív gyógymódokkal, amelyek a lokális problémák kezelésén túl a megelőzést is hangsúlyozzák.

Ha nagyon le szeretnénk egyszerűsíteni a medical wellness fogalmát, akkor mondhatnánk azt, hogy míg a wellness esetében kedvünk szerint döntünk arról, hogy a rendelkezésre álló szolgáltatások közül mit vegyünk igénybe, addig a medical wellnessnél ezt egy szakorvos javasolja, egészségi állapotunkat figyelembe véve. A fürdőkben és szállodákban kínált medical wellness szolgáltatások igénybevétele előtt egy konzultáción veszünk részt, ahol egészségügyi állapotunk ismeretében a fürdő vagy a szálloda orvosa erre az időszakra egy komplett csomagot állít össze. Ennek része lehet masszázs, sóbarlang, iszappakolás, nyirokmasszázs, medical fitness, és sok más is. 

Azt viszont fontos hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem kell betegnek lennünk ahhoz, hogy a medical wellness szolgáltatásait válasszuk. Sok esetben preventív jelleggel veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat; masszázs, fitness vagy egyéb kezelések közül választanak a látogatók, egészségük megőrzése és javítása érdekében. A kínálat az alapszolgáltatásokon túl helyi speciális kezelésekkel is bővülhet, amelyhez életmód-tanácsadás vagy szépészeti kezelések is társulhatnak, valamint az orvosok az étrendet is figyelembe veszik, javaslatokat tesznek rá.

Az ágazat kialakulása természetesen annak köszönhető, hogy az egészségturizmus két ága (a wellness- és a gyógyturizmus) egyre közeledett egymáshoz, mindaddig, amíg össze nem fonódtak. Gyógyászati létesítményeken belül wellness-szolgáltatások kaptak helyet, az orvosi kezeléseket kibővítették rekreációt és a testedzést szolgáló eszközökkel. A különböző wellness szolgáltatások pedig már nem csak kellemes időtöltést, lelki feltöltődést kínáltak, hanem tudományosan kifejlesztett, hosszútávú egészség-programokat is.

Jelenleg számos határterület tevékenysége tartozhat ide. Az alternatív gyógyítás is a helyét keresi ebben a rendszerben, valamint a részecskefizikai kutatásoknak köszönhetően számos olyan technológia – mágneses tér közvetítette frekvenciaterápiák, impulzusgenerátorok – felhasználása is, amellyel a szervezetünk működését megismerhetjük, újramodellezhetjük (állapotfelmérés), és nem utolsó sorban hatékonyabban kezelhetjük. A nagymértékű fejlődésnek köszönhetően a biometriai, statisztikai bizonyítékok gyűjtése évek óta zajlik, a felzárkózás ezen a területen is viharos gyorsaságú.

Budapesten a medical wellnessre egy nagyszerű példa a Széchenyi Gyógyfürdő. Medical részlegén reumatológus szakorvosokkal találkozhatunk; több évtizedes tapasztalattal, a hazai és európai előírásoknak megfelelően, folyamatosan továbbképzett terapeuta csapatával 2-3 hetes medical programot dolgoznak ki a szolgáltatást igénybe vevőknek. Ennek részét képezhetik fizikoterápiás (mágnesterápia, lézerkezelés), mechanoterápiás (gyógytorna, gyógymasszázs, súlyfürdő, ultrahangkezelés), és balneoterápiás (gyógyvizes vagy szénsavas kádfürdő, iszappakolás) kezelések is. A Széchenyi Gyógyfürdőben, Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexumában, történelmi épületeiben, a századfordulóban épült csodálatos környezetben különleges és inspiráló élmény egy gyógykúra igénybevétele.

             A medical wellness tehát a wellness szolgáltatások gyógyító erejét használja azonnali és tartós életmódváltásra, betegségek megelőzésére. A gyógyítás területén visszatértek az évezredes tudáshoz, a testi-szellemi egységen alapuló egészség-szemlélethez.

https://spatrendonline.hu/upload/images/wp/STO__54d32a7c_548847d2ad2631.02218295.jpg
https://www.biohotels.info/%28cms%29/media/resize/size=720x344%2Cscale=crop%2Cinterlace=1%2Cquality=70/2105907
https://alfahir.hu/sites/default/files/styles/riport_image/public/2020-03/DMOHA20180908019.jpg?itok=Tl92H2hh

 

 

Törökfürdők Magyarországon

            A 150 éves török megszállás nemcsak a kávézást és a szókincsünk kibővülését hozta el országunkba, hanem a törökfürdők megjelenését is. Ezek hatása ma is érződik, ugyanis a törökök által épített fürdők közül több is áll a mai napig és eredeti funkcióját szolgálva várja a kikapcsolódni és gyógyulni vágyókat.

Az 1540-es évektől kezdődő fürdőépítési láznak elsősorban vallási oka volt, a mohamedán vallás szerint ugyanis a rendszeres szertartásos mosakodást a napi imák előtt folyó, vagy csurgó vízben kellett elvégezniük. Már ekkoriban felismerték, hogy egyes termálvizek gyógyhatással is bírnak, ezért általában egyből a termálforrások fölé épültek ezek a törökfürdők. Megkülönböztették a szimpla tisztálkodási fürdőket (hamam), valamint a gyógyfürdőket (kaplisda vagy ilidzsa). Szintén a sajátságos fürdőlátogatási gyakorlatukhoz tartozott, hogy reggel a férfiak, délután a nők használhatták a fürdőket. A társasági élet központjai voltak, ahol a látogatók nemcsak közösségi életet élhettek, hanem a legkülönfélébb szépészeti és „wellness” kezeléseket, masszázsokat is igénybe vehettek.

A török hódoltság alatt egyes becslések szerint 75 fürdő működött a megszállt országrészben, és ezek közül öt olyan fürdő maradt fenn az országban, ami egy-egy korábbi törökfürdő utódjának tekinthető. Ezek az akkoriban táblafürdőként, vagy deszkafürdőként emlegetett Király Gyógyfürdő (eredeti nevén Horosz kapu); a zöldoszlopos Rudas Fürdő (Jesil direkli); Veli bej fürdő (Veli bég), amit kapali, azaz zárt fürdőként is említenek; az akkoriban a Debbag-Chane nevet viselő Rác Fürdő (Kücsük); valamint a Gellért Gyógyfürdő területén lévő fürdő, amelyet akkoriban Sárosfürdőnek neveztek. Ez az öt működő fürdő nem tűnhet soknak, de azt figyelembe kell venni, hogy a törökök kiűzése után teljesen elhanyagolták ezeket az épületeket, ezért már az is nagy szó, hogy ennyi megmaradt. Több törökfürdő azonban nem maradt fenn, pedig például a lőpormalminak nevezett fürdő számított annak idején a legnépszerűbb törökfürdőnek. Ezeken felül a régészek még feltárták a Pasa szeráj és a Tojgun pasa budai fürdők maradványait is. Ezek mellett Budapesten kívül is számos törökfürdő működött, többek között Egerben, Esztergomban, Gyulán, Pécsen, Szegeden, Szekszárdon, Székesfehérváron, azonban ezek közül egyedül csak az egri törökfürdő maradt fenn. A török fürdők emellett rányomták a bélyegüket a későbbi évek fürdőépítészetére is, a jellegzetes építészeti elemeket rengeteg fürdőben felismerhetjük a mai napig.

A 16. századból fennmaradt fürdőink sokféleképpen őrzik a több szempontból  különleges történelmüket. A Király fürdő 1570-ben épült Szokoli Musztafa uralkodása idején. Ez volt a törökök egyetlen olyan fürdője, amely az akkori várfalon belül helyezkedett el, és emiatt nem is rendelkezik saját melegvizű forrással. A Lukács fürdő környékéről szállították a termálvizet egy fenyőfából készült vezetékben, mivel a napi mártózást akkor sem hagyhatták ki, ha netán harc dúlt a várfalon túl, ami elválasztotta őket a többi fürdőtől. A Rudas szintén egy török-kori fürdőt ölel közre, amely viszont egy korábbi, még a magyarok által épített Johannita-rendi ispotály maradványaiból jött létre. A fürdőt több közeli termálforrás is táplálja a mai napig. A Rudas magja a török fürdő nyolcszögletű medencéje és nyolc oszlopos medencetere. Ezekre az oszlopokra támaszkodik a félgömb alakú, felülvilágítókkal áttört kupola. Ez az egyetlen ilyen módon épített törökfürdőnk, az összes többinek robosztus falak tartják meg a mennyezetét. A Veli Bej fürdő épülete szintén Szokoli Musztafa pasa ideje alatt épült, 1574-ben, és ez a mai legnagyobb török-kori fürdőnk. A Felhévíznek is nevezett terület akkoriban mocsaras volt, ezért a velencei épületekhez hasonlóan a fürdő alapjait is cölöpök tartják a mai napig. Útleírások szerint olyan forró vizet adott a forrása, hogy hideg víz hozzáadásával tették elviselhetővé a hőmérsékletét.

A törökfürdők tehát az akkori mindennapokban is jelentős szerepet játszottak és a mai napig kikapcsolódást nyújtanak a látogatóknak. Nemcsak a gyógyvizek jótékony hatását kutatva érdemes ellátogatni ezekbe a fürdőkbe, hanem egy vizuális időutazás élményét megtapasztalni is.

https://assets.4cdn.hu/kraken/7UCoEqEPppvo1PCw8s.jpeg
https://www.furdoszovetseg.hu/wp-content/uploads/2017/12/egri-torok-furdo_1920x640.jpg
https://simenyi.hu/wp-content/uploads/2019/12/SIM1110a.jpg

Fürdőzés a Boldog Békeidőkben

            A boldog békeidőknek nevezett fél évszázad alatt nagy változásokon ment keresztül a város, ezzel együtt a lakosság szabadidős tevékenységei is megváltoztak, és felvirágzott Budapest fürdőkultúrája.

Ebben az időszakban fürdőzés alatt nem csupán tisztálkodást, felfrissülést, testedzést, gyógyulást, hanem a szabadidő kellemes eltöltését, pihenést, szórakozást és nyaralást is értettek. Habár a legtöbb mai napig működő budapesti strand és gyógyfürdő a boldog békeidők után jött létre, mégis fontos megemlíteni, hogy ez az időszak milyen hatással volt az utána kialakult és azóta is virágzó fürdőkultúrára. A török megszállásból fennmaradt fürdők használata mellett a dualizmus korában több fürdő is létrejött, amelyek azonban a 19. század közepére nagyjából megszűntek, de ennek ellenére elindították a város fürdőéletének fellendülését.

1867-ben a technikai haladásnak volt köszönhető a Zsigmondy Vilmos által fúrt I. margitszigeti kút, mely Budapest első melegvízű artézi kútja lett. Ezt követte a Városligetben, a mai Hősök tere alatt található I. számú kút kifúrása, melynek munkálatait 1868-ban kezdték meg és 1878-ban fejezték be. Számos fürdő megújult és újjáépült, így a Császár-, majd később a Lukács-fürdő is. Megépült a margitszigeti Szent Margit Gyógyfürdő, elkészült a Rudas-fürdő uszodája. 1891-ben megalakult az Országos Balneológiai Egyesület. 1913-ban átadták a Széchenyi Gyógyfürdőt.

Az infrastruktúrán és a gyógyvízforrásokon kívül politikai és kulturális alapja is volt ennek a fejlődésnek. A monarchia uralkodói intézkedései, az arisztokrácia utazási szokásait elsajátító polgárság és a természeti környezet iránti megváltozott szemlélet is hozzájárult. A legmagasabb körök fürdőpártolása, az uralkodócsalád és az arisztokrácia jelenléte a szabadidő eltöltésének divatos fejezetét nyitotta meg a társadalom szélesebb rétegei számára. A kor társadalmi rétegződésének megfelelően különültek el az arisztokráciának, a polgárságnak és a szegényebb közembereknek szánt fürdők. Egyértelmű, hogy ezt a polgárosodás idézte elő, az egyre tehetősebb és műveltebb polgárság virágoztatta fel a Monarchia számos fürdőhelyét.

Ekkoriban elsődleges szempont a gyógyulás volt, a szórakozás csak másodlagos. Ezidőtájt épültek ki a magyar fürdőkben a szállodák és a fürdőberendezések is, amelyek lehetővé tették a hosszabb ideig tartó fürdőkúrát, valamint a jobb ellátásról és orvosi kezelésről is gondoskodtak. Maga a fürdőzés gyakran privát kádakban folyt. Egy-egy fürdőhelyen több magánfülke várta a tehetősebb vendégeket, ahol a mai megszokott fürdőszobához hasonló helyiségben élvezhették a meleg vagy éppen langyos víz hatásait. A fürdőhelyeken kialakult a gyógykezelés gyakorlata és divatja, elterjedt a napfény- és levegőkúra, valamint az ivókúrák is nagyobb teret kaptak. A természettudományos gondolkodás, a kémia, a geológia és az orvostudomány nagyléptékű fejlődésének segítségével Than Károly kémiatanár elméletei, Zsigmondy Vilmos artézi kútfúrása, Chyzer Kornél és Boleman István balneológiai munkássága nagyban elősegítették az innovációt a fürdőzés terén.

Persze a fürdőélet nem csak ebből állt, a vendégek ismerkedtek, tekéztek, biliárdoztak, egyleteket hoztak létre, amiknek keretén belül bálokat, koncerteket és kirándulásokat szerveztek. A füredi Anna-bál is egy ilyen fürdőegyleti hagyomány. A fürdőélet emellett elképzelhetetlen lett volna zenepavilon nélkül. Zene szólt a reggeli ivókúra alatt és a délutáni korzó idején. Esténként hangversenyek, hétvégeken zenés-táncos alkalmak szórakoztatták a fürdőzőket.

Az időszak jelentősebb fürdői között szerepel Rumbach Sebestyén fürdője a Városerdőcskénél, a Scheibel József által alapított fürdő a Kiskereszt (ma Kazinczy) utcában, a Hungária Fürdő (a mai Continental Hotel alapja), a mai Szent Imre Kórház helyén álló Erzsébet Fürdő és a Diana (korábbi nevén Duna) fürdő, ám ezek a század végére sokat veszítettek a népszerűségükből, mivel a közép- és felsőosztály lakásaiban ekkorra általánossá kezdett válni a fürdőszoba, és ezek a fürdők nem gyógyvízzel működtek, így a meleg vizen felül nem biztosítottak semmilyen gyógyászati hatást.

Az erre a célra kialakított fürdők mellett ebben az időszakban a dunai fürdőzés is népszerű volt. Kabinokkal és szekrényekkel felszerelt, téglalap alakú, vízen úszó faépítményeket hoztak létre, a medence pedig maga a Duna volt. Gerendákból kialakított dunai uszodák és a folyóba lógatott fakosarakból álló Duna-fürdők várták a strandolni vágyókat a boldog békeidőkben. Ilyen strandok voltak Kammermayer Antal uszodája, a Nemzeti Uszoda, és a Depini testvérek úszó strandja a görögkeleti templom előtt, majd késöbb nyitottak a Szent Gellért rakparton, Óbudán a Nagyszombat utcánál, a pesti Dráva utcánál, a Kopaszi gátnál és a Parlament előtt is. Clark Ádám bevezetett egy biztonsági újítást is, aminek segítségével nagyjából két perc alatt ki tudták emelni a vízből az egész uszodát tartó kosárszerkezetet.

Elmondhatjuk tehát, hogy a boldog békeidőkben a fürdőzés és strandolás nagyobb jelentőséget kapott, mint valaha, és lehetővé tette, hogy Budapestet a mai napig fürdőparadicsomként ismerjék.

 

https://pestbuda.hu/cikk/20190608_bukovszki_peter_kiallitas_mutatja_be_a_budapesti_furdok_izgalmas_vilagat
https://pestbuda.hu/gallery/2021_DCS/j%C3%BAlius/1dd56048-1a54-4e39-9822-c4711c8c11a3.jpg
http://imaginebp.hu/wp-content/uploads/2017/06/Dunae%CC%81pi%CC%81te%CC%81szfo%CC%81rum.hu_1.jpg

 

A Csillaghegyi Fürdő története

 

            A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő a budai oldalon lévő három nagy északi strand közül a legnagyobb. Tiszta, langyos vizén kívül változatos domborzati viszonyaival is kitűnik a fővárosi strandok közül. A strand területe jórészt déli, délkeleti lejtésű domboldalon fekszik, ahol fákkal sűrűn beültetett, erdőszerű részek váltakoznak teraszosan kialakított napozóterületekkel.

 

A Csillaghegyi Fürdő története egészen a római korig nyúlik vissza, ugyanis régi írások és mondák szerint vizét már ekkor hasznosították és vízvezetékekkel juttatták el a közeli Aquincumba. Nevét később azért kapta, mert az Árpádok korában, a környék népe közt élő rege szerint Árpád, a honfoglaló, itt a közelben nyugossza örök álmát.

A strandfürdő vízellátását biztosító források már ismertek voltak akkor, amikor a környéken feltűntek az első települések. Már 1858-ban kedvelt volt a területen egy tavacska, melyet fürdésre használtak, majd később a termálvízre falas medencét építettek. Ez egy igen kezdetleges, kavicsos aljú medence volt, amit függönnyel választották el a férfi és a női fürdőzők részére. 1919-ben a régi medencét átalakították, kabinokat építettek és fallal vették körül a strandot. Pár évvel később felépült a strand harmadik medencéje is, ahol nemzetközi úszóversenyeket terveztek rendezni, ám ezt később betemették, és csak a két régi medence maradt meg mára.

A fürdőt üzemeltető cég a bevételből minden évben megvette a strand mögötti domb egy részét. A hegyoldalban lépcsősen kialakított, szépen megtervezett napozórészeket alakítottak ki, fenyőkkel és sok szép évelő virággal beültetett parkokkal. Amikor már az egész dombot megvették 1925-ben, felépítettek egy új medencét, mely akkoriban Budapest első és egyetlen hullámmedencéje volt és 1945-ig üzemelt. A strandon 1950-ben további öltözőket létesítettek, parkosították a hegy felé eső részét is. Az akkori leírások szerint a forgalom olyan nagy volt, hogy vasárnap már nem jutott öltöző a később érkezőknek. A strandon egész nap zene szólt, a hangosbemondó hangját az egész környéken hallani lehetett. Szombat esténként a strandvendéglő kerthelyiségében zenekar is játszott.

1967-től folyamatosan fejlesztették, motellel és hétvégi faházakkal is ellátták. Így a komplexum egész évben a vendégek rendelkezésére állt. A felső teraszon kisgyermekek részére pancsoló medencét alakítottak ki. A medencék lejáratánál tisztasági belépőt alakítottak ki, a medencére 1972-ben sátortetőt építettek, hogy a fürdőt télen is élvezhessék a vendégek.

2000-ben újabb felújításokra került sor, ami során minden medencéjét vízszűrő-forgató berendezéssel látták el, a hegyoldalban épült fürdő első szintjén egy úszó és egy strandmedence került kialakításra, feljebb gyerekpancsoló és napozóterület helyezkedett el.

Mai formáját 2018-ban nyerte el, amikor egy ötemeletes fürdőkomplexum került kialakításra 11 új medencével. Az első emeleten egy úszómedence, egy tanmedence, valamint egy finn- és egy infraszauna kapott helyet. A második emelet keleti oldalán az uszodához galériaszerűen alakítottak ki egy pihenőterületet, ahonnan tovább haladva juthatunk be a wellness-részlegbe, ahol 3 élményelemekkel felszerelt medence és 2 masszázsszoba várja a vendégeket. A harmadik emeleten található a gyerekvilág egy nagyobb méretű, sok élményelemmel, különleges sodrófolyósóval ellátott gyerekmedencével, csúszdákkal, valamint egy kisebb méretű pancsolóval. Ezen a szinten kapott helyet a foglalkoztató sarok és egy vizes játszótér is. A negyedik emeleten az éttermet találjuk. Az ötödik és egyben legfelső emeletet a szaunavilág foglalja el, ahol aroma szauna, ördög szauna, gőzkamra, nagyméretű panorámás finn szauna, dézsás sófürdő és bioszauna található. A szaunák mellett egy hideg- és egy forróvizes merülőmedence és egy ülőmedence kapott helyet. A szaunarészleg és a fürdő egyik különlegessége a panorámaterasz és az ott található panoráma medence. A fürdőben két különböző méretű óriáscsúszda is van, amelyek egész évben üzemelnek. Az egyes szintek között lépcsőn és lifttel lehet közlekedni, de az uszoda, a gyerekvilág és a szauna szint rendelkezik szabadba nyíló kijárattal is.

Emellett azonban a régi strand szerelmeseinek sem kell megijedniük, ugyanúgy szezonális használatban vannak az eredeti medencék is. A strand parkosított területe továbbra is kiválóan alkalmas napozásra és zavartalan pihenésre a nyáron hűs árnyékot adó gyönyörű ősfás környezetben. Ha fürdőzés mellett sétára vágyunk, a rendkívül hangulatos, szobrokkal, csobogókkal szegélyezett ösvényeken ezt is könnyedén megtehetjük, valamint a sportolni vágyók focipályán és szabadtéri fitness parkban edzhetnek.

Ha tehát időnk engedi, mindenféleképpen látogassunk el a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőbe, hogy saját szemünkkel is tapasztalhassuk, hogy mire volt képes az a 150 év, ami alatt a fürdő elnyerte mai formáját.

http://photos.wikimapia.org/p/00/01/41/32/56_big.jpg
https://www.termalfurdo.hu/upload/images/Galeria/furdo/csillaghegyi_strandfurdo_es_uszoda/termalfurdo_csillaghegyi_arpad_furdo_gyerek_medence_2.jpg
https://furdo.hu/project/csillaghegyi-arpad-forrasfurdo/

 

 

 

Bőrápolás a strandon

            Ahogy arról már korábban is írtunk, nagyon fontos, hogy a vízparton védjük a bőrünket, de most arról is beszámolunk, hogy strandolás előtt és után hogyan ápoljuk.

picture_1.png

            Strandolás előtt fontos, hogy felkészítsük a bőrünket arra, hogy huzamosabb ideig a napon leszünk. Jó, ha nem a strand lesz az első alkalom, amikor nap éri a bőrünket, inkább fokozatosan szoktassuk hozzá a naphoz. Ilyenkor természetesen mindig figyeljünk arra, hogy bekenjük magunkat naptejjel, hogy megakadályozzuk a leégést. Emellett az is jót tesz a vízparti kiruccanás előtt, ha vitaminokban, karotinban, antioxidánsokban dús ételeket fogyasztunk, ugyanis ezek megerősítik a bőr védelmi rendszereit és segítenek az egyenletes barnulásban. Ezek az anyagok persze nem csak belülről, hanem kívülről is segíthetik a bőrünket, amennyiben ilyen összetételű szérumokat, hidratálókat használunk. Nem szabad megfeledkezni az egész test hidratálásáról sem, nem csak testápolóval, de megnövelt folyadékbevitellel is. 

            Az arc-, és bőrápolásban is fontos, hogy bőrünk hidratált legyen, mivel a nap és a sós vagy klóros víz nagyon könnyen és gyorsan kiszáríthatja. Ilyenkor érdemes lehet beépíteni az arcápolási rutinunkba a hialuronsavat, ami növeli a bőrszövetek vízmegkötő képességét, ezzel is elősegítve az alapos hidratálást. Azonban arra is fontos ügyelni, hogy strandolás előtt ne használjunk olyan kozmetikumokat, amelyek összetevői rosszul reagálnak a napfényre, vagy fényérzékennyé tehetik a bőrünket. Ilyenek például a savak (AHA, BHA), a retinol és a C-vitaminos arcápolók. Ha rendszeresen használunk ilyen termékeket, fontos, hogy a strandolás előtti pár napban felfüggesszük a használatukat, majd utána is óvatosan térjünk vissza hozzájuk, mivel bőrünk károsodhat a napon, amit utána ezzel tovább ronthatunk. 

            Emellett veszélyes lehet még közvetlenül strandolás előtt kozmetikushoz menni arcradíros, peelinges kezelésekre, ugyanis ezek is irritálhatják, érzékenyebbé tehetik a bőrt. A borotválást, gyantázást se hagyjuk az utolsó pillanatra, ugyanis ezek is károsítják, vagy akár teljesen el is távolíthatják a bőr felső hámrétegét, ami így nem tud megvédeni a leégéstől, pigmentfoltok kialakulásától. Próbáljunk meg tehát a strandolás és a kezelések között időt hagyni bőrünknek a regenerálódásra.

picture_12png.png

A legfontosabb a strandon ezek mellett továbbra is a napvédő használata. A bőrünknek megfelelő faktorszámot válasszuk, minden testrészünket alaposan kenjük be, adjunk neki időt beszívódni és mindezt ismételjük gyakran.

            Az óvatos napozás nem árt, de a fényvédelemmel nem ér véget a bőrápolás. Napozás során bőrünk sokat veszít nedvességtartalmából, ezáltal szárazabbá válik. Ezt tovább fokozhatja a klóros víz, vagy a sós tengervíz. Napozás után legyen az első lépés egy hűsítő fürdő vagy zuhany, amivel eltávolítjuk a bőrünkre rakódott sót, klórt, a napvédő krém maradványait, ezután napozás utáni ápolószerek használatával egyrészt megnyugtatjuk, másrészt hidratáljuk a napfénynek kitett bőrt. Ha nem is égtünk le, bőrünknek akkor is szüksége van napozás utáni nyugtató krémek alkalmazására. Jót tehet a bőrünknek egy mélyen hidratáló arcpakolás is. Amikor ezzel megvagyunk, válasszunk bőrünknek megfelelő testápolót, arckrémet és szérumokat, amelyek nemcsak pótolják a bőr elvesztett nedvességtartalmát de nyugtatják, hűsítik a bőrt, és a barnaságot is tartósítják. Napozás után is tökéletesek a hialuronsav-, vagy antioxidáns-tartalmú termékek. Ezek használatánál ne feledkezzünk meg a szemkörnyék és az ajkak ápolásáról sem. 

            Ezzel együtt kifejezetten fontos a napozás utáni bőrápolás akkor, ha leégtünk. Az előbb említett lépéseken felül használjunk a napégés tüneteit enyhítő készítményeket. Ezek közül jó hatóanyagok a panthenol és az allatoin (együtt olyan hatékonyak, hogy akár enyhe égési sérülésre is lehet őket alkalmazni). Kiváló összetevő emellett az aloe vera-kivonat is, mivel nyugtató, gyulladáscsökkentő hatása van. Ezeket használva hamar elmúlhat a pirosság, a viszketés, és jobb esetben akár a hámlást is elkerülhetjük. Azt is tartsuk észben, hogy napozás után is fontos időt hagyni a bőrünk regenerálódásának, mielőtt kozmetikushoz mennénk, vagy szőrtelenítésre adnánk a fejünket.

            Fontos tehát, hogy ne csak a strandon ügyeljünk bőrünk egészségére, hanem előtte és utána is, kívülről és belülről egyaránt.

picture_3.jpg 

https://www.osfhealthcare.org/blog/wp-content/uploads/2020/05/dry-hands-ft3-765x310.jpg 
https://www.wellandgood.com/wp-content/uploads/2010/07/Stocksy-Dry-Brush.jp 
http://missambivert.com/wp-content/uploads/2020/12/how-to-layer-skin-care-products-lede.jpg 

Néhány tipp a biztonságos fürdőzéshez

Beköszöntött a nyár, és csak azon jár az eszünk, hogy hol és mikor csobbanhatunk legközelebb a felüdülést nyújtó hűs vízben. Ha fürdőzésre adnánk a fejünket, és azon gondolkozunk, hogy vajon strandra menjünk vagy természetes vizet válasszunk, itt van néhány szempont, amit fontos figyelembe venni.

Ahhoz, hogy magunkat és családunkat, barátainkat, fürdőző társainkat biztonságban tudjuk, legjobb, ha elkerüljük a bányatavakat, folyókat, szabad strandokat. Meg kell hagyni, szép természeti környezetet biztosítanak a fürdőzéshez, a legtöbb szempontból azonban nem nyújtanak biztonságot.

Az egyik legfontosabb ilyen szempont a víz minősége. Ezeken a szabadtéri fürdőhelyeken ugyanis nem ellenőrzik a víz minőségét, és még ha szabad szemmel tisztának is látjuk, akkor is belekerülhet rengeteg veszélyes hulladék és mérgező anyag, ami külsőleg és belsőleg is veszélyt jelenthet a szervezetünkre. Ezen kívül veszélyes tárgyak is lehetnek ezekben a vizekben, amelyek lesüllyednek az aljára, és csak akkor vesszük észre őket, amikor már túl késő. Ezek igen könnyen, akár elég súlyos sérüléseket is okozhatnak.

Amit emellett fontos figyelembe venni, az nem más, mint a vízmélység. Nagyon nehéz ugyanis belátni ezeken a fürdőhelyeken, hogy milyen mély a víz és milyen gyorsan változik a szintje. Egyenetlen, szabálytalan a talaj, hirtelen, gyorsan változhat a vízmélység, ami még a tapasztalt, jó úszókat is meglepheti, veszélybe sodorhatja. A vízmélységből kifolyólag a víz hőmérséklete is egyenetlen, sok helyen nem tud felmelegedni, néhány helyen még nyáron is jéghideg. Ez különösen akkor veszélyes, ha felhevült testtel a vízbe vetjük magunkat, ugyanis a nagy hőmérsékletkülönbség könnyen izomgörcshöz, szívbénuláshoz vezethet. Ahol kiszámítható a vízszint, ott is igen hamar mélyül, ami különösen a gyermekek számára okozhat problémákat. Nem tudnak pancsolni, lubickolni, mert egyik lépésről a másikra már el is lepi őket a víz. Ha találunk is egy ideális partszakaszt, akkor sem biztos, hogy lesz helyünk ott megmártózni, ugyanis kevés a kijelölt fürdőhely, ahol nagyobb biztonságban lennénk; és amennyiben nem egy ilyen részre esik a választásunk, az bizony súlyos pénzbírsággal is járhat.

Ezzel szemben a strandok sokkal nagyobb biztonságot nyújtanak nekünk, és nem utolsó sorban az értékeinknek is. Ezeken a helyeken kimondottan azért alkalmaznak személyzetet, hogy teljeskörű szolgáltatást nyújthassanak a vendégeknek. Amikor egy strandra vagy fürdőbe veszünk belépőt, azt is észben kell tartanunk, hogy ez egy bányatóhoz képest mennyi extra lehetőséget jelent számunkra.

A fent említett rossz minőségű természetes vizekkel ellentétben a strandokon a medencék vízminősége rendszeres ellenőrzés alatt áll. A vízmélységük fokozatosan vagy egyáltalán nem változik, könnyen belátható és egyértelműen fel van tüntetve. Ugyanígy a hőmérséklet is egységes, ideális szinten van tartva és tisztán jelzik. Ezek mellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a strandok és fürdők területén csomagmegőrzők és értékmegőrzők üzemelnek, ahol biztonságban tudhatjuk tulajdonunkat. A szolgáltatások körébe tartoznak még az öltözők, zuhanyzók, mosdók, büfék is, amikkel szabad strandokon csak elvétve vagy egyáltalán nem találkozhatunk, arról nem is beszélve, hogy a strandfürdők rengetegféle élménymedencével, csúszdával is fel vannak szerelve.

Biztonságunk és minőségi időtöltésünk érdekében a strandokon dolgozó személyzet is rendelkezésünkre áll. Az úszómesterek, és a vízőrök szakszerű felügyeletükkel a teljes nyitvatartási időben ügyelnek a strandolók biztonságára. Emellett a szakképzett elsősegélynyújtó személyzet korszerű eszközökkel felszerelve készen áll bármilyen vészhelyzetre. Nem mehetünk el szó nélkül a strandok tisztaságáért felelős személyek mellett sem, hiszen ők biztosítják, hogy látogatásunk a lehető leghigiénikusabb körülmények között történjen, valamint a hulladék összegyűjtése, kezelése is általuk történik. Végül, de nem utolsó sorban számos helyen strandrendőrség is üzemel, így végképp nyugodtak lehetünk fürdőzésünk során.

Egyszerű tehát látni, hogy a mesterségesen, ember által előállított és működtetett fürdőhelyek szándékosan úgy lettek kialakítva, hogy a legnagyobb biztonságot és a legjobb élmény nyújtsák. A természetes vizek – habár szépek – nem arra lettek kitalálva, hogy ilyen célokra használjuk. Élvezzük tehát a tavak és folyók látványát, és ha meg szeretnénk mártózni, látogassunk el egy strandra vagy fürdőbe.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3111/31110/311100/31110063_6cbc111ff1abf53edf255f018c021b10_wm.jpg
https://www.budapeststrand.hu/wp-content/uploads/2014/05/budapest-strand-aquaworld-resort-budapest.jpg
https://eletreszolo.hu/wp-content/uploads/2016/10/14468703_1181503068563959_4942452299338541268_o.jpg

Minden, amit a napozásról tudni kell

A napozás rengeteg pozitív hatással lehet a szervezetre, amennyiben megfelelő körülmények között történik. Fontos, hogy fokozatosan, mértékletesen szoktassuk hozzá a testünket a naphoz a hosszú hideg hónapok után. Ha minden óvintézkedést betartunk, a barnuláson kívül több egyéb, kellemes változást is tapasztalhatunk.

Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy megnő szervezetünk D-vitamin szintje, ami megerősíti az immunrendszert, és segít megkötni a kalciumot, ezzel hozzájárulva a csontok szilárdságához. Mivel egy zsírban oldódó, raktározható vitamin, akár már egyetlen napfényes tengerparti nyaralás is elegendő az egész éves D-vitamin ellátás megszerzéséhez. Egy ilyen nyaralás a bőrre és különböző bőrbetegségekre (ekcéma, akné, pikkelysömör) is jó hatással van, ugyanis a napfénynek önmagában is, de a sós vízzel kombinálva még inkább fertőtlenítő, hámoldó hatása van.

A testen kívül a lelki egészségnek is jót tesz a napon töltött idő. Segíti a szerotonin-termelést, ezáltal javítja a kedvünket, csökkenti a stresszt, valamint segít könnyebben, jobban aludni. Kitágítja az ereket, így kiegyensúlyozza a vérkeringést, ami által felgyorsul az anyagcsere, javul a koncentrációkészség.

Nem véletlen, hogy az antibiotikumok felfedezése előtt, a 19. század végén több betegség ellen is a Nap gyógyító erejét alkalmazták. Az úgynevezett helioterápia több fertőző betegség gyógyításának is részét képezte.

A napsütés temérdek jótékony hatása mellett az árnyoldaláról is fontos beszélni. A sugárzás 11 és 16 óra között a legerősebb, ilyenkor lehetőleg kerüljük a közvetlen napfényt, valamint azt is fontos észben tartanunk, hogy a víz, a homok és a beton visszaveri a fényt, ezért mindenhol óvatosnak kell lennünk. A káros hatások azonnal jelentkezhetnek napégés, napszúrás formájában, valamint hosszútávon a bőrrák kockázatát is növeli a túlzott UV-sugárzás. Az anyajegyekre ilyenkor fokozottan oda kell figyelni, ha bármilyen szín-, méret- vagy formabeli elváltozást tapasztalunk, azonnal forduljunk bőrgyógyászhoz. Ezzel kapcsolatban azt is fontos megjegyezni, hogy a „bőr nem felejt”, vagyis az életünk során túlzásba vitt napozások összeadódnak, így egyre magasabbá válhat a bőrrák kialakulásának kockázata.

Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy milyen egyéni problémáink léphetnek fel a napozással kapcsolatban. A napallergia bárkinél bármikor kialakulhat, egy szezonra, vagy akár életük végéig is tarthat. Ezek az apró, viszkető, piros foltok a nap hatására jelentkezhetnek, még akkor is, ha a legmagasabb faktorszámú naptejet használjuk. Olyan autoimmun bőrbetegségek is léteznek, amelyeket súlyosbíthat egy-egy napozás, valamint a rosaceás bőrrel is kerüljük a napot, amennyire lehet. Azt is jó tudni, hogy egyes gyógyszerek, amelyek keringéssel jutnak a bőrbe (főleg antibiotikumok) napfény hatására bőrtüneteket válthatnak ki, ezért mindig olvassuk el a betegtájékoztatót.

Amennyiben napozni szeretnénk vagy akár csak napon tartózkodnánk, minden esetben fontos a napvédelem. Bőrtípustól és a napon töltött időtől függően válasszunk faktorszámot, de fontos, hogy mindig legyen rajtunk napvédő. Ha kell, többször is használjuk, ugyanis a vízben vagy a sportolástól, izzadástól könnyen lejöhet a bőrünkről. Emellett a fejünk védelméről sem szabad megfeledkezni, jó, ha árnyékban van vagy sapkával takarjuk. Különösen fontos odafigyelni emellett a gyerekekre is, hiszen még fejlődésben van a védekezőképességük. A legjobb az, ha lenge, világos ruhát adunk rájuk, és minden fedetlen felületet gyakran és bőségesen bekenünk magas faktorú naptejjel.

Ha tehát nyár van és alig fürdőruhában égetnénk magunkat a napon, akkor mindenképpen figyeljünk oda a fent említett óvintézkedések betartására, és élvezzük biztonságban a meleg hónapok nyújtotta felüdülést.

https://static.marquardmedia.hu/data/cikk/254/254347-napozas-sun.1200x630.jpg

https://storage.googleapis.com/welove-media/5f/strandok_20140630.exact1980w.jpg

https://kep.cdn.index.hu/1/0/3366/33667/336672/33667295_fc9653bcf950d7b3ba604b64ee8b1907_wm.jpg

 

Stresszoldás fürdőzéssel

A mai rohanó világban a legtöbb ember szinte természetesnek veszi a stressz jelenlétét az életében, hiszen sokszor nyomás alatt állunk, ám arra is fontos lenne odafigyelni, hogy valahogy kieresszük a gőzt. Ebben sokat segíthet, ha felkeresünk egy gyógyfürdőt, hogy engedjük magunkat ellazulni és kiszakadjunk egy kicsit a mindennapi mókuskerékből.

Amikor ellátogatunk egy gyógyfürdőbe, sokszor bele sem gondolunk a mentális egészségünkre gyakorolt hatására, a lelki felüdülésre, amit nyújthat számunkra. Ezeknek pedig fontos szempontoknak kellene lenniük, amikor arról döntünk, hogy a kikapcsolódás mely formáját választjuk. A gyógyfürdők látogatása rengeteg jótékony hatással bír, ám van köztük egy, amit semmiféleképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni, ez pedig nem más, mint a stresszoldás. Temérdek kutatás igazolja a fürdőzés stresszre gyakorolt pozitív hatását, emellett a gyógyfürdők vizeinek különleges tulajdonságai és ásványianyag-tartalma tovább fokozzák ezeket. Ennek és a fürdőzés további – a szervezetre gyakorolt – hatására az idegrendszer különböző hormonokat (szerotonin, oxitocin, endorfin, dopamin) kezd el termelni, amelyek felelősek a jó közérzetért, a nyugalomért és a boldogságért.

A fürdőzés nyugtató hatása nem új felfedezés, rengeteg kultúrában évszázados múltra tekint vissza, és manapság is egyre több helyen bevett szokásnak számít. Hagyományosan nemcsak a megmártózásnak tulajdonították a stressz megszűnését, hanem arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy ez milyen közegben történik. Legyen bármennyire is megnyugtató egy fürdőzés, önmagában ez nem mindig elég az embernek. Az is fontos, hogy az őt körülölelő miliő szintén nyugalmat sugározzon. Az igényes környezet, a szép kilátás és maga a vízcsobogás hangja is mind hozzájárul az ideális körülmények megteremtéséhez.

A stresszoldásban a víz nagyon különleges szerepet játszik, de emellett azt is fontos kihangsúlyozni, hogy a különböző hőmérsékletű vizek különböző hatással bírnak. A szervezet meleg vízre adott reakcióját ahhoz lehet hasonlítani, mint amikor napsütés éri a bőrünket. Az értágító hatásának köszönhetően lelassítja a vérkeringést, ezzel segít ellazulni, megnyugodni, kiegyensúlyozott állapotba hozni a testet és a lelket. Ellazítja az izmokat, elálmosít, amivel szinte pihenésre kényszerít, ezzel is oldva a stresszt. A meleg gyógyvíz közvetlenül a stresszre gyakorolt hatása mellett enyhíti azokat a tüneteket is, amelyek további stresszt okozhatnak. Ilyenek például az ízületi és egyéb fájdalmak, a magas vérnyomás, valamint az álmatlanság. Ezen felül a gyógyvíz párájának belélegzése is jótékony hatással rendelkezik, ráadásul a víz mellkasra gyakorolt enyhe nyomása segíti a nyugodt, egyenletes légzést.

Ezzel együtt, vagy akár önmagában is csodákra képes a hideg víz is. A meleg vízzel ellentétben összeszűkíti az ereket, amitől felgyorsul a vérkeringés, friss vér jut az agyba és a szervekbe. Felpezsdít, engedi, hogy tisztábban gondolkodjunk, egyfajta megújulást eredményez. A két különböző hőmérsékletű vízben felváltva fürdőzve is különleges eredményeket érhetünk el. Ez az úgynevezett „fürdőkúra” segíti a vérkeringést, fokozza az anyagcserét, és javítja a közérzetet. Persze az is fontos szerepet játszik, hogy mennyi időt tudunk erre szánni, ugyanis nyilvánvalóan minél több időt töltünk a gyógyfürdőkben, annál jobban érezhetők az eredmények. Ezek mellett azt is fontos szem előtt tartani, hogy milyen egyéb szolgáltatásokat kínálnak a fürdők. A masszázs, szauna és különböző terápiás kezelések még többet segíthetnek a stresszoldásban.

Nyilvánvaló, hogy nem mindig könnyű időt szakítani a pihenésre, de ha lehetőség nyílik rá, mindenféleképpen érdemes figyelembe venni a gyógyfürdők nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket.

(Képek forrásai: https://globalspaonline.com/wp-content/uploads/2019/07/LEAD-Thermal-Baths-in-Budapest-6.jpg

https://www.termalfurdo.hu/images/cikk/28/termalfurdo_furdo_relaxalas_1.jpg

https://termalonline.hu/wp-content/uploads/2012/12/szilveszter-termalfurdok.jpg)

Miért igyunk gyógyvizet?

A legtöbb ember élete során valószínűleg már találkozott ivókutakkal, de nem biztos, hogy tisztában volt azzal, hogy milyen gyógyító hatásai lehetnek ezeknek a vizeknek. Lehet, hogy abba sem gondoltak bele, hogy ezek tartós fogyasztása ivókúra-szerűen mennyire jótékony hatással lehet szervezetükre.

Sokan talán nem is tudják, milyen közel esik hozzájuk egy-egy ivókút, ahol különböző gyógyhatású vizeket fogyaszthatnak. Nem kell messzire menni azért, hogy az egyik legfontosabb szükségletünk ellátását gyógyulással ötvözhessük. Több hazai fürdőnk területén találkozhatunk gyógyvízzel felszerelt ivókutakkal, például Budapesten a Széchenyi, Lukács és Rudas fürdők, valamint Hévíz, Bükfürdő és Harkány is büszkélkedhet ezekkel.

Mit nevezünk gyógyvíznek?

A gyógyvíz a föld felszíne alól feltörő, a kőzetekből a feltörés során ásványi anyagokat kinyerő víz. Orvosilag igazolt gyógyító hatását külső és belső alkalmazás során is képes kifejteni. A legtöbb közvetlenül a feltörés forrásánál fogyasztható, de néhányat (az összetevőktől függően) palackozva is árulnak.

Mi is az az ivókúra?

A gyógyvizek ivókúraként történő használata nem újkeletű ötlet, már a gyógyszerek elterjedése előtt is alkalmazták őket ilyen célokra. Az ivókúra tehát az erre alkalmas gyógyvizek rendszeres, hosszútávú (általában 1-2 hónapig tartó) fogyasztása nagy mennyiségben, különböző betegségek elmulasztása, tünetek enyhítése céljából. A legjobb hatás elérése érdekében étkezés előtt körülbelül egy deciliter szobahőmérsékletű vizet lassan kortyolgatva fogyasszunk el.

Kinek ajánlott?

A gyógyvizes ivókúra temérdek fizikai problémára kínálhat megoldást, abban az esetben is, amennyiben ezek a problémák idegrendszeri eredetűek. Emellett gyógyvizes fürdőkúrával egybekötve még jobban felerősíthetjük a hatását. Igaz, hogy ezek a vizek nem gyógyszernek, csak gyógyhatású készítménynek minősülnek, mégis fontos, hogy tartós használatuk előtt feltétlenül kérjük ki orvosunk véleményét.

Kinek nem?

Az orvosi ellenjavallat mellett ezeket a vizeket elégtelen veseműködés, aktív szakaszban lévő autoimmun bélbetegség, vérző gyomor- és bélbetegség, valamint akut epe-, máj- vagy gyomor-gyulladás esetén sem ajánlott ivókúraként alkalmazni. Ezért fontos tehát, hogy mindenféleképpen olvassuk el az ivókutaknál kihelyezett tájékoztatót, és a palackozott gyógyvizek címkéjén feltüntetett figyelmeztetést.

Melyik ivókutat válasszuk?

A különböző forrásokból feltörő gyógyvizeknek különböző gyógyító hatásai vannak. A fent említett fürdők vizei sokféle betegségen segíthetnek.

A Széchenyi Fürdő melletti füves területen egy üvegpavilonban található ivókútból nyerhető víz gyomor- és epebetegségekre, a vesemedence és a húgyutak gyulladására, köszvényre, csontritkulásra és légzőszervi hurutos megbetegedésekre ajánlott. A Lukács Fürdő bejáratánál találkozhatunk egy meszes, kénes vizet adó ivókúttal, amelynek vize többek között túlzott gyomorsav-termelés ellen, valamint vesekőképződés és csontritkulás megelőzésére is ajánlott. A Rudas Gyógyfürdő ivócsarnokában háromféle gyógyvizet kínál: a Juventus víz a húgyutak, a gyomor és a vese hurutos megbetegedésére, valamint érelmeszesedés és a változókori panaszok enyhítésére javallott, emellett a szervezet korai öregedésének megelőzésére is használhatjuk; a Hungária elsősorban a savtúltengés és a gyomorhurut gyógyítására ajánlott; míg az Attila gyógyvíz vérkeringési zavarokra és csontritkulásra is megoldást nyújthat.

Hévízen a gyógyvizet fájdalomcsillapító hatása mellett a székrekedés és az aranyér elmulasztásának céljából isszák, illetve a belső elválasztású mirigyek működésében, az anyagcsere-folyamatokban is segítségünkre lehet, valamint öblögetésre használva a szájnyálkahártya-gyulladást is csillapítja. A hévízi ivókutak vizét csak helyben lehet fogyasztani, a gyorsan lebomló radon tartalma miatt ugyanis nem alkalmas palackozásra. A bükfürdői gyógyvíz krónikus gyomorhurut, fekélybetegség és emésztési zavarok esetén, és csontritkulás megelőzésére, kezelésére ajánlott. Harkányon pedig akkor fogyasszuk az ott fellelhető kénes gyógyvizet, ha az emésztésünket kívánjuk javítani, vagy éppen magas vérnyomással vagy vércukorszinttel küzdünk.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy megéri felkeresni ezeket az ivókutakat ha gyógyulni vágyunk, vagy akár akkor is, ha fürdőzés után tovább szeretnénk élvezni a gyógyvíz nyújtotta élményeket.

(Képek forrásai: https://www.termalfurdo.hu/images/cikk/6474/termalfurdo_rudas_gyogyfurdo_lead_1.jpg

https://i0.wp.com/post.medicalnewstoday.com/wp-content/uploads/sites/3/2021/05/GettyImages-1216575500_header-1024x575.jpg?w=1155&h=1528

https://termalonline.hu/wp-content/uploads/2016/08/gyogyvizivokut.jpg)

A Pesterzsébeti Fürdő története

Fővárosunk természetes gyógyvízkészletének felhasználása fürdők formájában régóta bevett szokás, de a Pesterzsébeti Fürdő abból a szempontból különleges, hogy ez Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdője.

A Pesterzsébeti Fürdő története egészen az 1900-as évek elejéig nyúlik vissza, amikor a fürdőzők Pesterzsébet és Csepel határán egy egyszerű stéget használtak a Dunában való megmártózáshoz. Ezt kiegészítve az 1930-as évek elején a strand mellett a Duna vizével feltöltött medencék is helyet kaptak, amelyeket a látogatók évtizedeken keresztül élvezhettek. A strand területén 1932-ben – a vízellátásra megoldást keresve – kútfúrás közben jódos-sós gyógyvízre bukkantak.

A mélyből a felszínre törő víz sótartalma nőgyógyászati és mozgásszervi problémákra lehet megoldás, a jód pedig fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatással bír. Ezek mellett brómot is tartalmaz, ami stresszoldó, nyugtató tulajdonságokkal rendelkezik. Ennek az egyedi adottságokkal rendelkező víznek köszönhetően a fürdő 1936-tól női és férfi gőzfürdővel, kádfürdővel és fizikoterápiás kezelővel is várta a gyógyulni vágyókat.

Az 1950-es években, amikor a gyógyfürdő részleg már két évtizede üzemelt, sor került egy kisebb felújításra, aminek legfőbb célja a II. Világháború okozta károk helyrehozása volt. Ezzel egyidőben a Duna vize alkalmatlanná vált a fürdőzéshez, így nem csobbanhattak többé a stégről a strandolók. Ezt a veszteséget enyhítette az a tény, hogy addigra a strandon már több medence működött, köztük egy hullámmedence is.

Ebben az időszakban egy törökfürdőt idéző kupolás épület is kialakításra került, közepén egy nyolcszögletű medencével. Ez az épület olyan szempontból is különleges, hogy a város többi törökfürdőjével (Rudas, Király) ellentétben nem a 16. században épült, mégis megtévesztésig hasonlít rájuk. Az úgynevezett ál-törökfürdő nemcsak látványában, de funkciójában is felidézi az eredeti törökfürdők hangulatát. Ez a helyi védelem alatt álló épület azon kívül, hogy mára már a pesterzsébeti látkép egyik legkedveltebb részévé vált, a fürdő központjává is kinőtte magát, ezzel is elősegítve az eredeti, és a későbbi felújítás során létesített modern elemek ötvözését.

Igaz, hogy a Pesterzsébeti fürdő története több, mint egy évszázaddal ezelőtt kezdődött, de csak egy kisebb szünet után folytatódhatott. A jódos-sós víz melegítéséből adódó költségek miatt a strand rész 2001-ben, majd 4 évvel később a gyógyfürdő rész is bezárásra kényszerült. A ma már jól ismert fürdő hosszas zárvatartást és felújítást követően jelenlegi formájában a 2019-es strandszezonban nyitotta meg újra kapuit a fürdőzni vágyók számára. Szerencsére ekkor energetikai korszerűsítésre is sor került, így is odafigyelve a fenntarthatóságra.

Az új fürdőkomplexumot úgy alakították ki, hogy a határ a természetes és mesterséges elemek között szinte láthatatlan legyen, ezzel is hozzájárulva a fürdő és a strand természetközeli élményének megmaradásához. Ezt támogatja az is, hogy a legtöbb felületet gránittal és kerámiával borították, amely több fény illúzióját kelti. A kinti részen megtalálható egy gyermekmedence, egy úszómedence, és a mára már ikonikussá vált hullámmedence is. A külső és belső komponensek ötvözését emellett elősegíti egy kiúszós élménymedence, valamint helyet kapott a fedett térben több termálmedence, és egy gyermekmedence is; továbbá egy terápiás részleg súly- és kádfürdőkkel, merülőmedencékkel és egy Kneipp-medencével. Ennek köszönhetően a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő már egész évben várja a vendégeket.

 

Források:https://www.pesterzsebetifurdo.hu/static/dokumentumtar/Pesterzs%C3%A9bet/Pesterzs%C3%A9bet-Anno.jpg, https://www.facebook.com/Pesterzs%C3%A9beti-J%C3%B3dos-S%C3%B3s-Gy%C3%B3gyf%C3%BCrd%C5%91-115181929879858/photos/a.115205726544145/225356548862395,

Egy keveset a gyógytornáról...

        A gyógytorna olyan típusú testmozgás, ami elsősorban a gyógyítást helyezi előtérbe. Ám fontos tudnivaló, hogy ugyan sok esetben egy adott probléma megoldására alkalmazzák, például hatékony lehet derékfájás, gerincbántalmak, hátfájás, lúdtalp, nyaki fájdalom, csontritkulás, illetve egyéb mozgásszervi panaszok ellen, de pont ugyanolyan hasznos preventív jelleggel is rendszeresen gyógytornászni.

        Sokfajta gyógytorna és mégannyifajta gyógytornász létezik. Vannak, akik a kényelmet helyezik előtérbe és megnyugtató relaxáló foglalkozásokat tartanak, és vannak, akik szinte katonai kiképzőtisztként próbálják motiválni az embert. De a lényeg, hogy mindenki olyan szakembert találjon, aki őt kellőképpen motiválja.

gy1.jpg

        Hiszen a gyógytornában talán semmi nem annyira fontos, mint az önszorgalom.  Amíg egy erőnléti edzésen, vagy súlyokkal edzés során látni lehet, hogy ki az, aki kicsit kevesebb erőfeszítést akar éppen belefektetni az edzésbe, abból, hogy ki milyen gyorsan emeli a lábát, vagy mennyi súlyt emel, addig a gyógytorna más. Ott egy gyakorlat elvégzése csak akkor ér valamit, ha pont a megfelelő izmokat használjuk hozzá. Ám kívülről ezt nehéz látni. Így hát magunkat kell ösztönöznünk arra, hogy még ha kicsit feszül is vagy húz is egy-egy végtagunk, akkor is a helyes módon végezzük a gyakorlatot, mert csak úgy ér valamit.

        A gyógytornában lehet néhány meglepetés azok számára, akik először próbálják ki. Erre példa a néha előforduló húzódás, feszülés, vagyis kellemetlen érzések, amelyek a gyakorlatok végzésével járnak, de ilyenkor emlékezni kell, hogy a rehabilitációhoz és a gyógyuláshoz ez sajnos sokszor szükséges. Egy másik pedig az, hogy a gyakorlatok sokszor nevetségesnek tűnnek. Néha büdösbogárként kalimpál az ember, és reménykedik, hogy mindenki más is pont ugyanolyan mulatságosan érzi magát, mint ő maga. Nyugodjunk meg, ez pontosan így van. De nem a látszat a lényeg, hanem az eredmény!!

Gyógytorna a vízben...

        A gyógytorna önmagában is számtalan előnnyel jár, de sok szakember kiemeleten ajánlja a vízben végzett formáját. Amellett, hogy erősít, hozzájárul a zsírégetéshez és az izomépítéshez, a gerincet és az ízületeket is megkíméli.

        Amiben a vízben végzett mozgás nagy előnye rejlik, az az ízületek tehermentesítése, melynek köszönhetően azok is könnyedebben mozognak, akiknek egyébként fájdalommal járna egy-egy mozdulat kivitelezése. A felhajtóerőnek köszönhetően kisebb a kompressziós erő az ízületeken. Kopásos megbetegedéseknél, műtét utáni rehabilitációban nagyon jótékony a vízi torna.

gy2.jpg

         Kitűnő hatással van a gerinc és ízületi problémákra, az immunrendszerre, a vérkeringést fokozza. Rendkívül praktikus minden korosztály számára, időseknek és fiataloknak egyaránt. Minden gyakorlat könnyen elsajátítható, ráadásul a víz egy extra biztonságérzetet ad mindenkinek, hiszen még csak nagyon elesni sem lehet, mert a testet védi a felhajtó erő. Mindemellett úszástudás nem is szükséges. A már említett felhajtó erő persze több ellenállással is szolgál a megszokott szárazföldi gyakorlatokhoz képest, de ez számunkra csak újabb előny, hiszen ezáltal az izomrendszert is effektívebben erősíthetjük.

        Mindenki számára ajánlanám, hogy próbálja ki a gyógytornát, hiszen egy remek mozgásforma, és nem csak hogy segíthet a kellemetlen hátfájáson vagy más panaszokon, de meg is előzheti azokat. És ha valaki egy kicsit szórakoztatóbb, relaxálóbb és biztonságosabb formáját keresi a mozgásnak, akkor mindenképp adjon egy esélyt a vízi gyógytornának. Erre kitűnő lehetőséget nyújtanak Budapest gyógyfürdői.

 

Források: https://femina.hu/egeszseg/vizi-torna-hatasa/ http://www.jgypk.hu/tamop13e/tananyag_html/wellness/a_vzi_torna_jtkony_hatsa.html https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2010_0020_rehabilitacio_magyar/gygytorna.html https://fmc.hu/2016/08/25/testszobraszat-mire-jo-a-gyogytorna/

süti beállítások módosítása